Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A védekezés második szakaszában járunk – A vírus még mindig jelen van az országban

Május 17. hétfőtől Budapesten is hatályát vesztette a kijárási korlátozás, de a fővárosban is életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mint ahogy vidéken is, többek között kötelező maszkkal, sállal vagy kendővel eltakarni az arcot az üzletekben valamint a tömegközlekedésben, és a 65. életévüket betöltöttek továbbra is csak 9 és 12 óra között látogathatják az üzleteket, gyógyszertárakat, drogériákat. Valamennyi üzlet, szolgáltató kinyithat és látogatható.

A vendéglátóhelyek kerthelyiségeiben, teraszán tartózkodás és a fogyasztás megengedett, de azok belső tereiben továbbra is csak az ott dolgozók tartózkodhatnak.

Kinyithatnak a strandok, a szabadtéri fürdők, szabadtéri múzeumok és az állatkert. A védőtávolság betartásáról az üzletek üzemeltetőinek kell gondoskodniuk.
Engedélyezett a polgári házasságkötés és temetés megtartása a másfél méteres védőtávolság betartásával, június 15-e után pedig a szertartások utáni családi rendezvények is megtarthatóak amennyiben a résztvevők száma nem haladja meg a kétszáz főt.

Más országokkal egyeztetve, a viszonosság elve alapján újabb könnyítések bevezetése várható a határátlépésben.

A koronavírus-járvány kezdete óta ismert, hogy a 65 évnél idősebbek fokozott veszélynek vannak kitéve.

Bármennyire is jók a járványügyi adatok, továbbra is vigyáznunk kell magukra, tartanunk kell a távolságot, fontos a fertőtlenítés és a maszk viselése az ország minden pontján.

Az operatív törzs az enyhítések után is folyamatosan figyelemmel kíséri a  járvány alakulását, területi szintre is lebontva. A járványhelyzet romlása esetén újra életbe léptethetnek védekezéshez szükséges intézkedéseket.

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város