Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Új mentőautó Martfűn – Hatékony segítség a mindennapi betegellátásban

Holnap reggel héttől már használatba is veszik az új mentőautót! – tudtuk meg Bontovics Jánostól, a Martfűi Mentőállomás vezetőjétől. Kormányzati forrásból, egy év alatt, országosan 254 mentőautó cseréjére kerül sor. Városunk mentőállomásának munkatársai ünnepélyes keretek között, a megyében elsőként vehették birtokba a korszerű Volkswagen crafter mentőautók egyikét 2020. május 21-én.

Sok-sok balesetmentes kilométert kívánt bajtársainak az átadóünnepségen dr. Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat Észak-Alföldi Regionális igazgatója, számokra is lefordítva a Martfűi Mentőállomás tevékenységét:

– Az év minden napján két mentőautó teljesít itt szolgálatot, egy 24 órás és egy nappalos mentőgépjármű, 14 bajtárssal biztosítva a környező hat település közel 28 ezer lakosának sürgősségi ellátását.

Az elmúlt évben ez a két mentőegység 136 ezer kilométert tett meg, és közel 2500 mentőfeladatot végzett sikeresen, hozzájárulva bajbajutott embertársaink gyógyulásához. Ezért is örülünk annak, hogy Szolnok megyében elsőként erre a mentőállomásra kerülhetett a legkorszerűbb Volkswagen típusú mentőautó, számos olyan újdonsággal, amely segíteni fogja a bajtársakat a mindennapi betegellátásban.

A legújabb fejlesztése ennek a gépjárműnek az a betegmozgató, betegszállító rendszer, amellyel biztonságosabban, hatékonyabban lehet a mozgásukban korlátozott betegeket szállítani. Más korszerű technikai újdonságokat is hordoz, és olyan fejlesztéseket is, amelyek most, a járványügyi helyzetben kifejezetten nagy előnyt jelentenek, mint a légtér, utastér egymástól való teljes izolációja. Egy ilyen típusú és felszereltségű mentőautó a világon bárhol megállná a helyét! – hangsúlyozta dr. Korcsmáros Ferenc.

– Négy-öt évente ezek az autók elérik azt a futásmennyiséget, amivel ildomos, hogy lecseréljék őket – erősítette meg Boldog István a mentőautó átadásakor. – Főleg ma, amikor hónapok óta azok az emberek, akik az egészségünkre vigyáznak, az orvosok, mentők, ápolók, a legjobb körülményeket kell, hogy kapják, hogy a saját egészségüket is megóvják.

Térségünk országgyűlési képviselője köszönetet mondott az egészségügyben, kiemelten a mentésben dolgozók áldozatos munkájáért. – Nélkülük nem tarthatnánk ott, hogy gyakorlatilag talán-talán normalizálódik az élet az országban.

– Nagy öröm és megtiszteltetés a város számára, hogy a megyében elsőként kapunk egy ilyen korszerű mentőautót – hangsúlyozta dr. Papp Antal polgármester, tisztelettel adózva a mentőszolgálat munkatársainak áldozatos tevékenysége előtt.

Az új mentőautót ünnepélyes keretek között, nemzetiszín szalag átvágásával adták át a mentőállomás dolgozói részére, akik ezzel a kor színvonalának megfelelő gépjárművel hatékonyabban végezhetik mindennapi segítő, életmentő munkájukat.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város