Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Gyógyszerfelíratás – Telefonon meghatározott időszakban, vagy emailen

Dr. Solt Magdolna, a Martfűi Egészségügyi Központ vezető főorvosa június közepén azzal a kéréssel fordult a betegekhez, hogy recept, labor- és beutaló igényüket telefonon, mindhárom háziorvosi körzetben a rendelési idő meghatározott időszakában tegyék meg, a rendelés további idejében csak sürgős esetben telefonáljanak. A gyógyszerek felíratására emailen is lehetőséget kínálnak városunk háziorvosai, amit időbeosztásukban munkatársaikkal rugalmasabban tudnak kezelni.

A betegellátás közben történő telefonok zavaróak, a beteg és az orvos kapcsolatot rosszul befolyásolja, ha közben az orvos telefonon keresztül másokkal kommunikál.

Ma még elsősorban a Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ családsegítőitől kapják meg azt a segítséget, hogy a gondozónők már emailben kérik a gondozottak gyógyszereinek kiírását.

Fontos, hogy telefonon és emailen is tételesen sorolják fel a felírandó gyógyszereket –hívta fel a figyelmet dr. Solt Magdolna.

A betegek azon panaszáról is beszélt, hogy időnként nem tudják felhívni az Egészségügyi Központot, sokszor olyan leterhelt a rendszer. – Három rendelőben három vonal van, az asszisztensnő egyik kezében a mobil-, a másikban a vonalas telefon, közben az éppen zajló vizsgálatra is figyelnie kell. Ezért is fontos, hogy a recept, labor- és beutaló igényeket telefonon, a meghatározott időszakokban jelezzék.

Herbályné Kalmár Irén

Tisztelt Betegeink!

Azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy recept, labor kérés, beutaló kérés stb. igényüket telefonon keresztül az alábbi időpontokon tegyék meg. A betegellátás közben történő telefonok nagyon zavarják a korrekt ellátást.

Orvosi vizsgálatra csak telefonon keresztül lehet időpontot kérni, kivéve a sürgős eseteket.

A gyógyszerek felíratására emailen is lehetőség van.

Telefon: 56/452-138, 452-139 (mellék száma a nevek mellett)

 

I.-es körzet, Dr. Magyarósi László (3-as mellék)

magyarosi@martfu.hu

Hétfő 7 - 9-ig

Kedd 7 - 9-ig

Szerda 11 - 13-ig

Csütörtök 7 - 9-ig

Péntek 7 - 9-ig

II.-es körzet, Dr. Solt Magdolna (1-es mellék)

soltmagdolna@martfu.hu

Hétfő 11.30 - 14-ig

Kedd 7.30 - 9-ig

Szerda 7.30 - 9-ig

Csütörtök 11.30 - 14-ig

Péntek 7.30 - 9-ig

III.-as körzet, Dr. Despotov Svetozar (2-es mellék)

szvetimedic@martfu.hu

Hétfő 7 - 9-ig

Kedd 11 - 13-ig

Szerda 11 - 13-ig

Csütörtök 7 - 9-ig

Péntek 7 - 9-ig

Dr. Solt Magdolna

vezető főorvos

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város