Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Közel háromszáz, városunkhoz kötődő személy életútja egy kötetben

„Ki kicsoda Martfűn – Életutak, életképek" címmel újabb hely- és kortörténeti jelentőségű könyvet vehetnek kézbe az olvasók, a 2020. augusztus 18-án, kedden 17. órakor kezdődő könyvbemutatón, a Művelődési Központban.

A könyvben bemutatott több száz személy foglalkozása és életrajza rendkívül széles körben mozog. Szerepel benne tanár, vállalkozó, politikus, sportoló, munkás, művész… és még sokan mások. Két dolog köti őket össze: az egyik, hogy az életük egy szakasza, többeknek az egész élete, e városhoz köthető, a másik, hogy a maguk területén valami kiválót, maradandót alkottak, vagy felelős, a város életét valamilyen területen meghatározó pozíciót töltöttek be.

A könyv kiadásának gondolatát évek óta dédelgette Rágyanszky István önkormányzati képviselő, jó példaként láttatva a szülővárosában, Szarvason évtizedenként megjelenő, hasonló köteteket.

A képviselő-testület több mint három éve döntött könyv kiadásáról, és előkészítéséhez munkacsoportot hozott létre. A könyv vezetői - koordinálói feladatait Gonda Istvánné és Rágyanszky István látta el. A kiadványban megjelenő személyek, adatok összegyűjtésébe készséggel kapcsolódnak be az erre felkért közéleti szereplők, témák szerint:

Városfejlesztés - épített környezet: Kozma Imre

Önkormányzat: Sólyom Dezsőné

Gyárak, vállalkozások (Kivéve Tisza Cipőgyár): Szikszay Ádám

Tisza Cipőgyár: Máté Gizella

Mezőgazdaság - természeti környezet: Vinczéné Balogh Magdolna

Kultúra - szabadidő - civil élet: Asztalos Árpádné

Oktatás - óvodák - iskolák: Hegedűs Mihály

Sport: Horváth Endréné

Egészségügy: dr. Mucsi János

Egyházak: Kupai-Szabó Kornél

Segítségükre, emlékezetükre, személyes kapcsolataikra alapozva indulhatott el ez a jelentős munka, a helyi újságban is megjelent kérdőív közreadásával, kérve az itt élők ajánlásait, javaslatait, a Ki kicsoda Martfűn kötet teljesebbé tételéhez.

Saját vagy hozzátartozóik adatainak közlésével sokan hozzájárultak közelmúltunk és mai mindennapjaink megismeréséhez, és ahhoz, hogy a könyv kiadásában közreműködők nagy-nagy türelmet igénylő munkájának eredményekét a „Ki kicsoda Martfűn” kötetet a jövő hét keddi könyvbemutatón végre személyesen is a kezünkbe vehetjük.

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város