Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A jövő útja az együttműködésen keresztül vezet – Önkormányzati elismerések állami ünnepünkön

– Súlyos betegség, járvány, gond és válság van, mégis fontosnak tartjuk, még ha más módon is mint ahogyan megszoktuk, hogy megemlékezzünk első királyukról és az államalapítás ünnepéről – fogalmazott dr. Papp Antal a 2020. augusztus 20-i városi megemlékezésen. Martfű város polgármestere szerint nekünk, késői utódoknak az a rendeltetésünk, hogy megvédelmezzük mindazt, amit Szent Istváni útnak nevezhetünk.

MARTFŰ 70 - Hét évtizede önállóan:

 

2020. augusztus 20. - Városi Ünnepi Megemlékezések, önkormányzati elismerések Martfűn:

 

2020. augusztus 20. Városi Ünnepi Megemlékezés Martfűn - teljes felvétel:

Nemzeti Ünnepünk és Államalapító Szent István királyunk előtt tisztelegve, az augusztus 20-i városi program délelőtt Ünnepi Istentisztelettel vette kezdetét a Református Templomban.

– Urunk, köszönjük neked az esztendő azon napjait, amikor lehetőségünk van közösségekben megállni, ünnepelni, köszönetet mondani és hálát adni. Ilyen ez a mai nap, amikor visszatekintünk a mögöttünk álló évszázadokra, évezredre, és hálát adunk magyarságunkért, népünkért. Örülni tudunk a visszatekintésben, meglátni azokat a nevesített vagy névtelen elődöket, akik nem fövényre, nem homokra építettek országot és egyházat, hanem az élő Istenre, mint örök fundamentumra. Így köszönjük urunk azt az örökséget, amit megkaphattunk, azt az örökséget, amit keresztyén Magyarországnak nevezhetünk.

Kívánom, hogy a Jóisten valóban tartsa meg a mi országunkat keresztyénnek, tartsa meg a mi gyülekezetünket, keresztény egyházainkat, mert ez kell ahhoz, hogy az ember emberi életet, Isten szerint való életet tudjon élni! – kérte Isten áldását Kupai-Szabó Kornél református lelkész.  

10 órától az önkormányzat megemlékezésére várták a vendégeket a Művelődési Központ színháztermébe, ahol dr. Papp Antal polgármester ünnepi gondolatait hallhattuk, majd Martfű város önkormányzati elismeréseit vehették át az arra érdemesek. Az eseményt a 65 éves Martfű Néptáncegyüttes fellépése és a Martfű Média, a település önállóvá válásának 70. évfordulójára emlékező kisfilmje színesítette.

– Azalatt az időszak alatt, amely első nagy és szent királyunk uralkodása óta eltelt, sok államalakulatú ország, nép és nemzet tűnt el a történelem semmit nem kímélő, pokoli malmának kerekei között – emlékeztetett dr. Papp Antal. – De Magyarország megmaradt, túlélt, átélt, és reményeink szerint még sokáig tovább él. Éppen ezért augusztus 20. a nemzetmegmaradás ünnepe is.

A jövő útja Európában, Magyarországon és az egész Kárpát-medencében is az együttműködésen keresztül vezet. De nagyon fontos, hogy az egység csak akkor jön létre, ha van bizalom és hajlandóság a változtatásra. Egységet csak kölcsönös bizalomra, tiszteletre és az egymásért vállalt, kölcsönös felelősségre lehet építeni. Ezért az összefogás, az együttműködés értékesebb, mint a széthúzás, ezért az egység értékesebb, mint a megosztottság. Ez tehát a jövő útja, ez lehet Szent István király máig szóló üzenete – hívta fel a figyelmet városunk polgármestere.

Martfű Város Önkormányzata állami ünnepünk, augusztus 20. tiszteletére minden évben elismerésben részesíti azokat a személyeket, közösségeket, akik Martfű városért, az itt élő és dolgozó emberekért tevékenykednek, vagy a maguk területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Az önkormányzat által 2020. évben adományozott díjakat dr. Papp Antal, Martfű Város polgármestere adta át a kitüntetetteknek.

Martfű Város közéleti személyiségeként, óvodapedagógusaként végzett kiemelkedő tevékenységéért Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „MARTFŰ VÁROS DÍSZPOLGÁRA” címet adományozott GONDA ISTVÁNNÉ részére.

Önzetlen önkéntesen végzett, nagyszerű munkájuk elismeréseként Martfű Város Önkormányzata MARTFŰ VÁROSÉRT DÍJAT adományozott a MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT MARTFŰI CSOPORTJÁNAK ÖNKÉNTESEI részére.

Martfű Város Önkormányzata MARTFŰ VÁROS PEDAGÓGIAI, NEVELÉSI DÍJÁT adományozta több évtizedes pedagógiai, szakmai és civil tevékenysége elismeréseként SZÉCSÉNYI ZOLTÁNNAK, a Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium biológia-testnevelés szakos tanárának.

Áldozatos és több évtizeden keresztül végzett, kimagasló pedagógiai tevékenységéért Martfű Város Önkormányzata MARTFŰ VÁROS PEDAGÓGIAI, NEVELÉSI DÍJÁT adományozta CSURGÓ ILONÁNAK, a Martfűi József Attila Általános Iskola tanítójának.

Pedagógiai munkássága, munkához való hozzáállása és gyermekszeretete elismeréseként Martfű Város Önkormányzata MARTFŰ VÁROS PEDAGÓGIAI, NEVELÉSI DÍJÁT adományozta HERVAY LÁSZLÓNÉ kisgyermeknevelő részére.

Kiemelkedő táncművészi eredményeiért Martfű Város Önkormányzata MARTFŰ VÁROS KULTURÁLIS, MŰVÉSZETI DÍJÁT adományozta SZÉKÁCS ANNÁNAK, a Tisza Néptáncegyüttes Tagjának.

Városunk közösségi életében végzett, önzetlen tevékenységéért Martfű Város Önkormányzata MARTFŰ VÁROS KULTURÁLIS, MŰVÉSZETI DÍJÁT adományozta TÓTH JÓZSEFNÉ részére.

Pályafutása előtti tisztelgésként, a sport és városunk iránti elkötelezettsége elismeréseként Martfű Város Önkormányzata MARTFŰ VÁROS SPORT DÍJÁT adományozta NÉMETH LAJOS volt labdarúgó és sportedző részére.

Az augusztus 20-i önkormányzati rendezvény díszmenettel és a Szent István szobor megkoszorúzásával folytatódott, majd, a városi ünnepi megemlékezés befejezéseként, a felújított városháza ünnepélyes átadására is ekkor került sor.

– Egy várost a Városháza mindenképpen meghatároz, hogy hogyan néz ki – emelte ki a felújított épület átadása során dr. Papp Antal, hozzátéve, hogy most már teljes egészében becsomagolták az épületet, amely ezzel külsőleg is megújult.

2016-tól kisebb belső felújításokkal, pályázatok benyújtásával, napelemes rendszerek telepítésével törekedett az önkormányzat a Városháza épület állagának megőrzésére. Pályázati támogatást erre a célra nem sikerült bevonni, de saját forrásból 2018-ban sor került a nyílászárók cseréjére, az idei évben pedig korszerű hőszigetelést kapott az épület. Ezzel az újabb, közel 70 milliós beruházással együtt, több mint 100 millió forintot költött az önkormányzati épületek között szinte az utolsóként felújított Városházára az önkormányzat.

– Ha visszatekintünk, láttuk az ünnepségen vetített videón, hogy Martfűnek voltak bőséges esztendői, hiszen utakat, járdákat, bölcsődét, óvodát, sportcsarnokot, könyvtárat adtunk át, s közben a város tartalékokat is tudott képezni. Majd jött a 2020-as esztendő eleje, amely bizonyára mindenkinek rémálomként hatott a maga anyagi megszorításaival, átcsoportosításaival és elvonásaival. Azt érezzük, hogy a bőséges esztendők után lehet, hogy most a szűk évek következnek – emlékeztetett az épületet megáldva arra a gondolatra Kupai-Szabó Kornél lelkipásztor, amely a fáraó álmát megfejtő József történetében végig ott van: szűk vagy bő esztendőkben egyaránt, az ember mindig Isten kezében van!

Szent István napjához kötődik hagyományosan az, hogy hálát adunk az Úristennek, amiért idén is megadta a mindennapi kenyeret. Délután ökumenikus új kenyér szentelésre várták az érdeklődőket a Szent István térre, majd a Szent Tamás-templomban ünnepi szentmise zárta a 2020. évi augusztus 20.-i városi programsorozatot, államalapítónkra, Szent István királyra emlékezve.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a 2020.08.20 - Augusztus 20. Martfű - Városi Ünnepi Megemlékezés a Művelődési Központban képgalériához>>>

Tovább a 2020.08.20 - Augusztus 20. Martfű - Ünnepi díszmenet, koszorúzás a Szent István szobornál, a felújított Városháza átadása képgalériához>>>

Tovább a 2020.08.20 - Augusztus 20. Martfű - Városi Ünnepi Megemlékezés - Czinege Fotó képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város