Racketlon bajnokság, tenisz emlékverseny és időfutam kerékpárverseny

A Martfűi Ünnepi Napok rendezvénysorozat az itt élőknek és az idelátogatóknak szóló, értékes programjai keretében sporteseményekre, augusztus 21-én Racketlon Amatőr Országos Bajnokságra, augusztus 22-től 23-ig F. Nagy Géza Amatőr Tenisz Emlékversenyre várta az érdeklődőket a Martfűi Városi Sportegyesület.



Sági István, az egyesület vezetőjének a továbbiakban olvasható beszámolója szerint, az egyesület ünnepi sportkínálatának palettája még ennél is színesebb volt:

Racketlon Szabadidős Országos Bajnokság Szolnokon és Martfűn, F. Nagy Géza Tenisz Emlékverseny Martfűn, Időfutam kerékpárverseny Mezőtúr, Pusztabánrévén, a Martfűi Városi Sportegyesület szervezésében

2020.08.20-23. között 4 nap, 3 martfűi, 1 szolnoki és 1 mezőtúri helyszín, 13 versenyszám, 93 fő nevezés, 14 településről.

Ezek a statisztikai mutatói a négynapos eseménynek. Jól előkészített versenyhelyszínek, kiváló körülmények, szikrázó napsütés, felkészült, az utolsó pontig, másodpercig küzdő versenyzők tették sikeressé a Martfűi Városi Sportegyesület 4 napon át zajló sportrendezvényeit.

A Racketlon Szabadidős Országos Bajnokságon a részvevőknek a fallabda (Szolnok), asztalitenisz (Szolnok), tollaslabda (Martfű) és tenisz (Martfű) sportágak mindegyikében egy 21 pontig tartó mérkőzést kellett a másikkal játszani.

Ezt a versenyt, hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal 2019-ben rendeztük meg, akkor még fallabda nélkül. Ezt sikerült 2020-ra fallabdával bővíteni.

Körünkben volt versenyzőként, segítőként Fehér János, a lábtoll-labda hazai meghonosítója, aki már rendezett hasonló versenyt asztalitenisz, tollaslabda és lábtoll-labda sportágak összevonásával, valamint Herczeg Gábor lábtollabda Világ- és Európa-bajnok (a verseny résztvevőinek bemutatót tartott lábtoll-labdából, melynek igen nagy sikere volt). A fallabdának és az asztalitenisznek a Tiszaliget Squash Klub 4 pályán és 2 asztalon, a tollaslabdának a Martfűi DAMI szakközépiskola 4 pályán, a tenisznek pedig a martfűi F. Nagy Géza teniszcentrum 3 pályán biztosította a kiváló körülményeket. A versenyhelyszínek között a rendezők biztosították a sportolók szervezett utaztatását. A bajnoki címet mind a három mezőnyben csak rendkívül kiélezett küzdelemben tudták megszerezni a későbbi győztesek. A nyílt egyéni versenyek helyezettjei között többször csak 1-2 pont döntött a hosszú nap végén a bajnoki helyezésekről.

Idén 18. alkalommal rendeztük meg a martfűi tenisz alapítójának emlékét ápoló F. Nagy Géza teniszversenyt. A verseny hagyományosan megemlékezéssel kezdődik Géza bácsi - teniszpályánál elhelyezett - emléktáblájánál, nem volt ez másképpen 2020-ban sem.

Idén rekordversenyszámban sikerült nevezéseket regisztrálni. A színvonalas és népes teniszversenyen nem csak az ellenfelekkel, hanem a salakon közel 38 fokos hőmérséklettel is meg kellett küzdeni a versenyzőknek. Különösen nagy terhet jelentett ez azon versenyzőknek, akik a sportos hosszú hétvége minden versenyszámában megmérettették magukat.

A verseny résztvevői, illetve a közönség E-sport (e-sport fotók: https://share.icloud.com/photos/0govFaYfBgl7zV_engZyJEAAQ) keretében kerékpáros okosgörgőt - Tacx NEO 2T - Smart próbálhattak ki.

Négynapos rendezvénysorozatunk idén kerékpár időfutam-versennyel bővült, melynek Mezőtúr Pusztabánréve adott otthont. Közel 30 nevező és túrázó tisztelte meg az eseményt. Bíró László és csapata gondoskodott a színvonalas és balesetmentes versenyről. A versenyzőknek egyenkénti indítással, 15,7 km-t kellett minél gyorsabban megtenniük. Az abszolút női és férfi verseny első három helyezettje pénzdíjjal, serleggel és pólóval gazdagodott a nap végén.

A versenyekkel párhuzamosan lövész szakosztályunk nyílt napot tartott Martfűn, melyet nagy érdeklődéssel fogadtak a település lakói.

Köszönjük, hogy velünk voltatok, jövőre Veletek, ugyanitt folytatjuk!

Sági István

főszervező

 

Racketlon Szabadidős Országos Bajnokság eredményei:

(fotók: https://share.icloud.com/photos/0heNNKBF5foVe_gVeV3IbX6AQ )

Nyílt egyéni - ,,A” liga:

1. Sági István Martfű

2. Herczeg Gábor Újszász

3. Trencsényi Tamás Martfű és Bajzáth Krisztián Szolnok

Nyílt egyéni - ,,B” liga:

1. Filák Zsolt Martfű

2. Frigyes Csaba Martfű

3. Tanka Attila Martfű és Botár Zalán Veszprém

Nyílt Senior egyéni:

1. Vanyó Miklós Úrhida

2. Fehér János Újszász

3. Varga Sándor Martfű

 

F. Nagy Géza Tenisz Emlékverseny eredményei:

(fotók: https://share.icloud.com/photos/0NKzYXkm3jscHS1TUvPJlhTog)

Női egyéni:

1. Gyurkó Anita Szarvas

2. Szalma Alexandra Budapest

3. Molnár Annamária Szeged

 

Férfi egyéni - ,,A” liga:

1. Mátyás Ferenc Heves

2. Tanka Attila Martfű

3. Eckert Roland Szarvas és Horváth Róbert Mezőtúr

Férfi egyéni - ,,B” liga:

1. Sági István Martfű

2. Filák Zsolt Martfű

3. Lencse Attila Jászapáti és Varga Tamás Szolnok

Férfi egyéni - ,,C” liga:

1. Ballagó Tamás Heves

2. Burai János Heves

3. Szabó Lajos Martfű és Varga Sándor Martfű

Férfi vigaszág:

1. Selymes Péter Mezőtúr

2. Vanyó Miklós Úrhida

Férfi páros:

1. Sági István Martfű - Mondi Tamás Szolnok

2. Vanyó Miklós Úrhida - Tanka Attila Martfű

3. Horváth Róbert Mezőtúr - Frigyes Csaba Martfű és Eckert Roland - Gyurkó Anita Szarvas

Férfi páros vigaszág:

1. Szabó Lajos – Varga Sándor Martfű

Vegyespáros:

1. Gyurkó Anita - Eckert Roland Szarvas

2. Molnár Annamária Szeged - Sági István Martfű

3. Selymesné Fazekas Stefánia - Selymes Péter Mezőtúr

3. Botár Petra - Botár Zalán Veszprém

 

Országúti időfutam kerékpárverseny eredményei:

(fotók: https://share.icloud.com/photos/07pCVrEsZjPVxY7_70GiqdPOg)

Abszolút női - 15,7 km:

1. Malatinszki Enikő Békéscsaba 25:10 perc

2. Kiss Alexandra Abony 27:22 perc

3. Sági Fanni Lili Martfű 28:42 perc

Abszolút férfi - 15,7 km:

1. Gáspár Levente Kecskemét – 21:53 perc

2. Fodor Tamás Gyömrő – 22:18 perc

3. Kiss Ernő Debrecen – 23:26 perc


Támogatók:

Generali a Biztonságért Alapítvány, Hungarikum Alkusz, Polip 2001 Kft., VEGAHÁZ, Martfű Média, Termál SPA Martfű, Damjanich János Szakképző Iskola Martfű, Martfű Város Önkormányzata, Mezőtúr Város Önkormányzata, Martfűi VSE

 

Tovább a 2020.08.25 - F. Nagy Géza Teniszverseny gépgalériához>>>

2020-08-27 12:50