Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Nyár, szünidő, városszépítő tábor – Martfű

Hatodik alkalommal szervezett és tartott Városszépítő Tábort a Martfűi Városszépítő Egyesület. Remek helyen, sok gyommal, szúnyoggal, nagy melegben, becsülettel helyt álltak a gyerekek és a felnőttek egyaránt.

Tábor. Cserkésztábor, úttörőtábor, sporttábor, lovastábor, természettábor. No még számtalan névvel, tartalommal, hosszúsággal, napközis, vagy ottalvós, és lehetne még sorolni. A lényeg: TÁBOR!

Mi Városszépítősök a Városszépítő táborok mellett tettük le a voksunkat, mert azok működését, szervezését ismertük más Városvédő- és Szépítő Egyesületektől. 2015-ben volt az első, s azóta minden évben az iskola vége után közvetlenül rendezzük, amíg a családok nem indulnak el nyaralni, az unokák sem a nagymamákhoz, hiszen azon a héten van egy délután az évzáró is.

Hogy az idén nem így volt? Mi volt ebben az évben a megszokott módon? De megvolt, lezajlott. Sok ismerős arccal. Mi felnőttek csak csodálkoztunk, hogy azok a gyerekek, akik jelen voltak az első táborainkban, az idén már középiskolásként, az IKSZ-es órák letöltésére jöttek! Persze csak Ők nőttek meg, nem mi öregedtünk!

Második év, hogy Martfű Város Önkormányzatához pályáztunk a tábor költségeiért, hiszen komoly változások történtek a város nagyüzemei körül, minek következtében elestünk adományoktól.

De – ha belegondolunk – így is van ez rendjén. Hiszen a táboros gyerekek Martfű közterületein lévő parkokban, park jellegű területein dolgoztak, tagjaink felügyeletével és irányításával. Ők zömmel nyugdíjasok, de volt közöttük, aki szabadságot vett ki egész hétre, vagy a szabadnapjait töltötte a gyerekekkel. Köszönet nekik!

A „tábor” az idén végig kapálta – ahol az eső miatti talajállapot engedte: kétszer – a Szolnoki út cserjesorát a Virág úttól a Kérész útig. Kivéve azt a néhány portát, ahol a tulajdonosok rendben tartják a házuk előtti szakaszt. Elismerést érdemelnek, főként a 65+-osok!
Szépen körbe vágták a szomorú epersort a Sportpálya kerítésénél, ill. rendbe tették a háromszögeket. (A Településüzemeltetőktől kaptuk az apró zúzottkövet.) A strandon is dolgoztak néhányan, hogy szép legyen a környezet, az idelátogatók vigyék jó hírünket. Az IKSZ-es (Iskolai Közösségi Szolgálat, melyben 50 óra önkéntes munka kötelező az érettségihez.) fiúk a Munkácsy úti padokat tették rendbe felnőttekkel. Kicserélték az elkorhadt léceket, csiszolták a zuzmót, a régi festéket, és mind a 22 padot újrafestették. Ehhez a felszerelést, a festéket az önkormányzat biztosította.

Örültünk Rágyanszky István alpolgármester úr látogatásának, aki megköszönte a városvezetés nevében a tábor munkáját.

A gyerekek hősiesen küzdöttek a meleggel, a szúnyogokkal, néhányan a szokatlan fizikai munkával. Megérdemlik a dicséretet! Meggyőződésünk, hogy ők később sem ijednek meg egy kis munkától, ők biztosan megbecsülik a növényeket, a környezetüket, nem törik ki a babafákat, stb!  

„Cserébe” az idén is igyekeztünk a délutánjaikra változatos elfoglaltságot szervezni. Hétfőn korunk nagy problémájáról, a természet- és környezetvédelemről beszélgettünk fotók és videók segítségével. Kedden kreatívkodtak a gyerekek. A Mindenki Karácsonyfájára készítettek díszes-, színes csomagolású dobozokat. (Olyan kevés volt rajta legutóbb!) Szerdán egy nem mindennapi programon vettek részt! A „szomszédvár” Tiszaföldvár híres, alpinista szülöttje Szlankó Zoltán tartott élménybeszámolót a hegymászásról, egyes magas hegyek varázsáról, veszélyeiről. Előadásának címe is ezt tükrözte: Túléltem egy lavinát! Hátborzongató eseménysor volt filmen és szóban. A rendezvény a Művelődési Központtal közös volt – remek helyünk volt a hűvös, szúnyogmentes moziban.

Nyitottnak hirdettük meg a programot. Jöttek a mi táborosainkon túl a helyi- és a tiszaföldvári Zöld iskola Erzsébet-táborosai, felnőttek Tiszaföldvárról és helyben Martfűről. Aki ott volt, érdekes, izgalmas délutánt töltött el. Csütörtökön a csodálatosan megújult könyvtárunkat nézték meg a gyerekek, meghallgatva Kengyel Évikétől egy kis könyvtárismertetőt, amelyről azonnal számot is adhattak apró ajándékokért, jutalomkönyvekért. Köszönjük! S a péntek délután, az minden évben strand. Az egész tábor – felnőttek kíséretével – kipihente a heti fáradalmait. Fürdött, szórakozott megérdemelten! Majd a szokásos ráadás: szalonnasütés! Gyerekek, ráérő szülők és tagjaink közül azok, akik kivették a részüket az egész heti munkából. Sok szalonna, virsli, hagyma, paprika fogyott, no meg egy kis pogácsa, aprósütemény! Bizony ráesteledett a csapatra! Mindenki jólakottan, vidáman köszönt el a jövő évi táborozásig.

Itt akár véget is érhetne a beszámoló. De nem! Szólni kell a helyről! A Tisza Cipő Horgásztanyáról. Megint – most már 5. alkalommal – remek, kulturált helyünk volt, még szúnyog is kevesebb volt, Boros-Nagy Roland egyesületi elnök jóvoltából. Nem tudjuk kellően megköszönni a Horgászegyesületnek, hogy ott tarthatjuk a táborainkat. A környezet, a Tisza, a tiszta levegő mind-mind kellemes élmény gyereknek, felnőttnek egyaránt. Köszönjük!

A beszámoló legvégére a statisztika: 18 felnőtt dolgozott a gyerekekkel több-kevesebb alkalommal, összesen 196 órát, és 18 gyermek vette ki a részét a különböző munkákból a városban, összesen 324 órát. Az önkéntes munka díja hivatalosan 1.006,25 Ft/óra. Így az elvégzett munka értéke: 523 ezer Ft.

Vinczéné Balogh Magdolna

elnök

Tovább a 2020.07.23 - Városszépítő Tábor - Könyvtárbemutató képgalériához>>>

Tovább a 2020.10.01- Városszépítő tábor képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város