Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Egy vérből vagyunk – Martfű is csatlakozott a jótékonysági futóprogramhoz

A nemzeti összetartozás és a véradás fontosságára hívta fel a figyelmet a 2020. szeptember 6. és 11. között zajló, Egy vérből vagyunk jótékonysági futóprogram, melynek útvonala Martfűt is érintette. Az idei akcióval a délvidéki Muzslyán működő Emmausz fiúkollégium lakói számára gyűjtenek sporteszközöket.

A nemzeti összetartozás évében a történelmi Magyarország középpontjáról, Szarvasról rajtoltak, onnan futottak el Budapestig, majd Kecskemétet és Szegedet érintve, az eredeti tervekkel ellentétben, a járvány miatt csak a röszkei határig tartott első felvonásban a sportesemény.

Városunkba Mezőhék irányából szeptember 6-án vasárnap, 12 órakor érkeztek a futók, és Szolnok felé hagyták el a települést – tudtuk meg Szekeres Mónika Gizellától, a program helyi koordinátorától.

– A 600 km-es távot felkért ultrafutók teljesítették, hozzájuk három martfűi és egy tiszaföldvári futó csatlakozott egy szakaszon, többen kerékpárral kísértük őket. Minden résztvevő emlékérmet kapott – tájékoztatott a program helyi szervezője, hozzátéve, hogy a futással kapcsolatban Martfű neve is többször elhangzott a nap folyamán a Kossuth Rádióban.

A koronavírus mindenki életét megváltoztatta, három dolgot azonban a járványidőszakban sem tilos megtenni: lehet vért adni, futni és segíteni, sőt kell is segíteni másokon!

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város