Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Ezerarcú Délvidék a KOLO együttessel – Martfűn a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes két előadásban mutatta be Martfűn, a Művelődési Központban, az Ezerarcú Délvidék a KOLO együttessel című műsorát 2020.09.30-án. Az előadásokon célzottan két-két középiskolás csoport vett részt.

A Magyar Állami Népi Együttes tánckarának és zenekarának előadása a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Délvidéken élő népek: magyarok, szerbek, horvátok, ruszinok, szlovákok, románok és cigányok sokszínű és gazdag tradícióját, mely tradíció egyedülálló módon hordozza magában Közép-Európa és a Balkán sajátos világát.

Fontos dramaturgiai motívum a víz, megannyi folyó, patak és buzgó, amelyek egy irányba folynak, hogy végül a Dunában váljanak eggyé. A víz gazdag szimbolikája – az élet forrása, a megtisztulás eszköze és az újjászületés eleme – minden kultúra sajátja.

Az előadás a Müpa és a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes együttműködésében jött létre. Vendégként közreműködött a KOLO együttes, szólót énekelt: Pál Eszter. Rendezők: Mihályi Gábor, Fitos Dezső, Kocsis Enikő. Tánckarvezető: Kökény Ridhárd. Művészeti vezető: Pál István Szalonna.

A program az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Program keretén belül meghirdetett „Hálózatépítés az élő néphagyományért - közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával, a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.

Az ingyenes előadásokra a martfűi általános és középiskolásokat várta volna a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár. Az intézmény a megváltozott egészségügyi körülmények mellett is szívesen fogadta a Magyar Állami Népi Együttes műsorát, amely a Damjanich középiskola diákjainak csoportjait is elvarázsolta a Délvidéken élő népek különleges zenéivel, dalaival, viseleteivel és táncaival.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város