2006 tallózó

A neves ifjúsági szakember, népművelő tiszteletére 2004-ben alapított és második alkalommal odaítélt díjat a művelődési központ munkatársa vehette át Lehel László születésnapján, szeptember 27-én, mégpedig rendhagyó módon, Martfűn, a munkahelyén.
Martfű Közéleti Magazin, 2006. október


Szeptember 21-én tartotta utolsó ülését a korábbi képviselő-testület. Legfontosabb napirendi pontokként az önkormányzat településfejlesztési koncepciójának és négy évre szóló programjának megvalósítását valamint a 2006. évi pénzügyi terv első félévi végrehajtását értékelték a képviselők.
Martfű Közéleti Magazin, 2006. október


Az elmúlt években jelentős változások történtek a Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium életében. A könnyűipari szakmai képzés leépül, a következő tanévtől várhatóan meg is szűnik. Az intézmény, egyetértésben a fenntartó martfűi önkormányzattal, a kereskedelem - marketing szakmacsoport oktatásában látta a kiutat. A profilváltás igen sikeres, amit a legutóbbi beiskolázás során tapasztalt túljelentkezés is bizonyít. A szakmai munkaközösség rendkívül rugalmasan oldja meg az új feladatokat. Az iskolaépület egy részében különböző szakmai célú helyiségeket alakítottak ki (taniroda, kabinet, pénztárgépterem), ami egyben az épületrész rekonstrukcióját is jelentette. Az új képzésekről, az elmúlt tanév eredményeiről, a 2006-2007-es tanév indításáról, az elvégzett beruházásokról Rusvainé Schneider Piroska, az iskola igazgatónője tájékoztatott.
Martfű Közéleti Magazin, 2006. október


Ez alkalomból több helyi civilszervezet képviselőjét és a környező települések mozgáskorlátozott csoportjainak tagjait is vendégül látták szeptember 23-án a művelődési központban. Dr. Urbán-Szabó Béla, a Mozgássérültek J-N-Sz Megyei Egyesületének vezetőségi tagja ünnepi beszédében kiemelte: a mozgássérültek számára több szempontból is fontos a 2006-os év. A megyei egyesület, valamint az országos szövetség is az idén ünnepli alakulásának 25. évfordulóját, de több helyi csoport is jubilál ebben az évben.
Martfű Közéleti Magazin, 2006. október


Dr. Bakonyi Péter Martfű új polgármestere. Független jelöltként biztos, közel 20 százalékos fölénnyel végzett öt riválisa előtt. Lapzárta révén, már a választás után néhány nappal arról kérdeztem, hogyan fogadta a győzelmet, mik lesznek a legelső teendői, miként látja a képviselő-testület összetételét, az együttműködés lehetőségét.
Martfű Közéleti Magazin, 2006. október


Mint ahogyan azt a FiberNet Kommunikációs Zrt. augusztusban kiküldött tájékoztatóiból megtudhattuk, a modern infokommunikációs szabványoknak megfelelő, 860 MH-z-es, visszirányos, internetezésre is alkalmas hálózatot alakít ki településünkön a szolgáltató. A csillag-pontos kábeltelevíziós hálózat kiépülését, a magas színvonalú technikai megoldásokon alapuló, a társaság által ígért kiváló képminőséget, kiemelkedő üzembiztonságot, a bővülő műsorkínálatot, az elérhető közelségbe került Internet- és telefonszolgáltatást bizonyára minden előfizető megelégedéssel fogadja majd. Az új hálózatra történő átkötésekből eredő várható kellemetlenségek, leginkább az ún. alap és családi csomagok havi díjának október 1-től tervezett 31 és 36%-os emelése azonban komoly felháborodást váltott ki

Ebben az évben tizedik alkalommal invitálta az itt élőket Martfű Város Önkormányzata a Martfűi Ünnepi Napok rendezvénysorozatra, ezen belül a Magyar Köztársaság állami ünnepének köszöntésére és koszorúzásra.


Városvezetőkből, a martfűi felnőtt néptánccsoport tagjaiból és a helyi média képviselőiből álló, kulturális delegáció látogatott június végén, az ottani képviselő-testület meghívására, Misztótfaluba. A Máramaros megyei, Nagybánya melletti településen ekkor tartották a "Város napjai" fesztivált ("Cununa de sanziene"). Jász-Nagykun-Szolnok me-gye és Máramaros megye együttműködésének újabb fejezeteként, a rendezvénysorozat keretében, országos és helyi elöljárók jelenlétében, a fesztivál közönsége előtt került sor a két település közötti testvérvárosi megállapodás aláírására.


A civil szervezetek tevékenységének és helyzetének felmérése mellett, a Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium tevékenységéről, a kereskedelmi-marketing szakmai képzés sikeres bevezetéséről is tájékozódott a képviselő-testület a június 29-én megtartott soros ülésén.


Lázas munka folyik a volt városi strand területén. Látványos szakaszához érkezett a szálloda és a strand építése. A Martfű fejlődése szempontjából meghatározó beruházás jelenlegi állásáról ifj. Tomasovszky László, a beruházó Toma Bau Rt. műszaki igazgatója tájékoztatott.