Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Civil közösségek Martfű életében

Az 1990-es évektől, a rendszerváltással együtt járó politikai, gazdasági és más környezeti feltételek hatására Magyarországon kialakult és erősödött a civil társadalom. A civil mozgalom elemei a rendszerváltás előtt is megvoltak városunkban, elég csak arra gondolnunk, hogy például a Városi Nyugdíjas Klub 2011-ben már 36. születésnapját ünnepelte. De említhetnénk az Ifjúsági Szabadidő Kört, a sportegyesületeket és a tanulókat támogató alapítványokat is.

Az elmúlt két évtized során természetesen sok változáson estek át civil szervezeteink, némelyek megerősödtek, mások eltűntek a palettáról. Abban is változatos a kép, hogy a bíróságon hivatalosan bejegyzett szervezetről van-e szó, vagy nem. Az viszont valamennyi civil szervezetünkben közös: hogy fontos városi feladatokból veszik ki részüket, olyan személyek dolgoznak ezekben a közösségekben, akiknek tudása, tapasztalata, elkötelezettsége, lelkesedése mozgató rugóként épül be Martfű város közéletébe.

2006-ban elkészült az önkormányzat civil stratégiája, amely újabb ösztönzést adott a helyi közösségek kapcsolatainak, partnerségének fejlesztésére. Az elmúlt évek során közös pályázatok, közös városi rendezvények igazolták a civil összefogásban rejlő lehetőségeket.

Az önkormányzat, a képviselő-testület évente közel harminc szervezetnek biztosít támogatást, függetlenül attól, hogy bejegyzett szervezetről van-e szó. Tevékenységük, létük nélkül nemcsak szegényebb lenne a város, de bizonyos területeken nélkülük több kezdeményezés, szolgáltatás is lehetetlenné válna.

A Civil Kerekasztal által megfogalmazott közös céljaik és feladataik mindenkor aktuálisak:

Célok:

  • a szervezetek közötti információáramlás gyorsítása,
  • szervezetek közötti kapcsolatok, együttműködés erősítése, koordináció a városi feladatokra, közös programok szervezése,
  • érdekképviselet,
  • lokálpatriotizmus erősítése, fiatalok Martfűn tartása, a város megszerettetése az idelátogatókkal és az itt élőkkel is, színvonalas programokkal.

Feladatok:

  • A város civil szervezeteit érintő önkormányzati döntések, polgári szakmai hátterének biztosítása, egyes feladatokkal kapcsolatos elképzelések feltárása, megoldási javaslatok felvetése és kidolgozása, részvétel a döntések előkészítésében és véleményezésében.
  • A célokkal kapcsolatos rendezvények szervezése, kiadványok létrehozása, pályázati programok készítése.
  • Régiós és nemzetközi kapcsolatok kezdeményezése és működtetése.
  • Képzések szervezése.

 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város