Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

2011.12.16 - „Heineken Hungária Martfűért” - Közvetlen támogatás martfűi kezdeményezéseknek

Helyi kezdeményezések valósulhatnak meg abból a támogatásból, amelyet a Heineken Hungária Zrt. ajánlott fel jótékonysági programja keretében.

Az immár negyedik alkalommal megrendezett akció keretében a városlakók dönthettek arról, hogy milyen projekt valósuljon meg a felajánlásból. A szavazatok alapján Martfűn a Városi Művelődési Központ és Könyvtár nyert 1,5 milliós támogatást, a Városszépítő Egyesület pedig 500 ezer forintot kapott.

A Heineken Hungária Zrt. 2008-ban indította útjára jótékonysági programját, amellyel a sörgyárainak otthont adó városokat kívánja támogatni. A program növekvő népszerűsége miatt a vállalat az idén megduplázta a támogatás összegét és a lehetséges nyertesek számát is.

A szavazók november 7. és december 7. között adhatták le támogató voksaikat a program hivatalos weboldalán. A városlakók aktív közreműködésének eredményeként az első helyezett Városi Művelődési Központ és Könyvtár a másfél milliós támogatást elsősorban a könyvállomány minőségi bővítésére fordítja majd.

Az akcióban második helyen végzett Városszépítő Egyesület a megnyert félmillió forintnak köszönhetően több ezer palántát ültet majd a városban.

 

A nyeremények ünnepélyes átadásán az idei pályázó szervezetek mellett az  előző 3 évben támogatást nyert martfűi szervezetek vezetői is részt vettek, akik beszámoltak a söripari nagyvállalat programjában kapott összeg felhasználásáról.

A sajtótájékoztatón Dr. Kiss Edit polgármester köszönetét fejezte ki Túróczy Zoltánnak a Heineken Hungária Martfűi Gyára vezetőjének az immár negyedik alkalommal útjára indított kezdeményezésért és a kapott támogatásért, amely mint mondta, nem csak a győztes pályázóknak, hanem rajtuk keresztül minden városlakónak sokat nyújt.

Magyar Mária


Televíziós összefoglaló >>>

Tovább a képekhez >>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város