„Mindent itthonról kaptam!” – Gonda Kata
Mi martfűiek úgy emlékszünk rá, mint versmondó versenyek és Ki Mit Tud?-ok, kulturális - művészeti rendezvények elmaradhatatlan szereplője, zenés, táncos, énekes fellépések tehetséges előadója. Kata művészeti elhivatottságát családjától, szüleitől örökölte, mely meghatározó volt álmai, vágyai valóra váltásában. Mindig is színésznő akart lenni, mint mondja, már az oviban is színházat játszott, verseket tanult, táncórákra járt, és elkötelezetten készült a színészi pályára. A középiskolai, majd főiskolai, egyetemi évek tanulmányai egyre közelebb hozták álmaihoz. A sikerek nem is váratták sokáig, hiszen többek között láthattuk képernyőn egy népszerű sorozatban, számos előadásban, és ma a 25 éves színészhallgató, diplomájához közel neves rendezőkkel dolgozik együtt, a Vígszínház hét darabjában játszik.
Tehetsége, kitartó szorgalma már most sikeres színművészeti pályát jósol. Természetessége, szívből jövő nyitottsága, őszintesége azonban valamennyiünket a „kis” Gonda Katára emlékezteti, ezzel még inkább kiváltva szülővárosa tiszteletét, elismerését, kedvesen rakoncátlan, mindig vidám, temperamentumos egyéniségét még szerethetőbbé téve, a színpadon túl, Gonda Kata utánozhatatlan jelmezébe bújva.
– Martfűn töltött vakációján arra kértem, meséljen nekünk, hogy van ma Gonda Kata?
– Köszönöm szépen nagyon jól, azt hiszem, hogy évről évre egyre jobban vagyok. Ezen a nyáron nem dolgozom, ami hihetetlen. Végre pihenek egy kicsit, három intenzív év egyetemi élet és utána most egy nagyon intenzív Vígszínházi élet után rám fér. Tavaly nyáron egész végig dolgoztam, nyári színházaztam Szentendrén, meg a Városmajori Színházban, és most úgy gondoltam, hogy egy kis pihenőt tartok. Egy hónapot nyaralok, majd augusztus 21-én már az első olvasópróbám van a Vígszínházban, úgyhogy igazából ennyi lesz a nyaram, de ez most nagyon szükségeltetik.
– Milyen utat jártál be a martfűi gyermekévek és a mai budapesti, színházi élet között?
– Sokan tudják, hogy pici gyerekkoromtól elkezdve, nagyon sok versenyen indultam, versmondó versenyeken, Ki mit mud?-okon, táncoltam, zenéltem. Azután Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumban volt egy angol nyelvű dráma szakkör, amely meghatározó volt számomra. Ezeken a különórákon olyan tanár foglalkozott velünk, akinek nagyon jó színházi ízlése volt, amiből rengeteget tanultam. Ez a szakkör azért volt vicces, mert én német-matek tagozatos voltam, angolul nem beszéltem, de megtanultam angolul a szövegeket.
A középiskolát már Budapesten, a Madách Imre Gimnáziumban fejeztem be, ahol szintén volt drámaszakkörünk. Ebben az időben kezdtem el Földesi Margitnál stúdiózni a Színjáték és Dráma Stúdiójában. Az itt töltött öt évem alapozta meg azt, ahová eljutottam. Ott egyre nagyobb szerepeket játszottam az évek során, egyre nagyobb kihívások jöttek velem szembe, melyeket már nagy sikernek könyveltem el.
Felvételiztem a Színművészetire, de nem sikerült, viszont a Táncművészeti Főiskolára felvettek, és közben jött a Barátok Közt, ami szintén hatalmas változás volt az életemben és sok tapasztalat. Az újbóli sikeres színművészeti felvételihez a Táncművészeti Főiskolán halasztottam egy félévet, majd Kaposvárra vettek föl, a Kaposvári Egyetem Színművészeti Szakának Művészeti karára. Eleinte tartottam tőle, de az ott töltött évek mást igazoltak végül, hiszen nagyon is megtaláltam ott a helyem. Sok kiváló emberrel, rendezővel dolgozhattam együtt. Kaposváron már sikeres vizsgaelőadások születtek, melyekkel eljutottunk Budapestre, más városokba, fesztiválokra, a POSZT-ra, és Martfűn is bemutattuk osztályunk előadását.
Amikor eljött az ideje, hogy gyakorlatra menjünk, én a Vígszínházba kerültem, és most ott hét darabban játszom, ami rengeteg. Az évad végén 140 előadásom volt, ami tényleg az a fajta színészlét, ami már a nagy felnőtt színészek élete. Nagyon élveztem, és remélem, hogy továbbra is tudom ezt ilyen intenzitással csinálni.
– Egy színészi gyakorlatát töltő hallgató 2-3 szerepnek is örülne, Te azonban egyből hetet kaptál…
– Igen, hozta az egyik a másikat. Az elején úgy volt, a Vígszínházban egy kis szerepben benne leszek Alföldi Robinál. Tavaly a POSZT-on a Kabaré előadásunkból az osztállyal mi csináltuk a gála műsort, melyet Eszenyi Enikő is megnézett. Megtetszettem neki, és így kerültem be plusz három darabba. Utána az évad során pedig szépen sorban, amikor kiírták a következő szereposztást láttam, hogy ebbe is, abba is bekerültem.
Nagyon az elején vagyok még, izgulok, és fejlődni, tanulni vágyom. Néha, amikor ülök egy megbeszélésen a Vígszínház nézőterén, és mellettem ül Hegedűs D. Géza, vagy Hegyi Barbara, felocsúdom, hogy igen itt vagyok és erre vágytam, ezt szerettem volna csinálni, és mekkora szerencsém van, mert a rengeteg munka meghozta gyümölcsét, hogy most egy rendes budapesti kőszínházban lehetek gyakorlatos.
– Mennyire áll közel hozzád a filmezés?
– Nagyon érdekel, szeretem a filmvilágot is, azt a részét a színészetnek, bár egészen más, mint a színpad. Remélem, abba is szépen lassan bele tudok majd folyni. Felkéréseim vannak, de nehéz összeegyeztetni a színházzal. Tavaly a színháztól kaptam két napot, amikor Fonyó Gergő Hacktion című filmsorozatában alakítottam egy hegymászó nőt.
– Mit kaptál elért sikereidhez szülővárosodtól, családodtól, szüleidtől?
– Rengeteget! Mindent itthonról kaptam! Martfűtől, a családomtól, édesanyámtól, ez az egész alapja annak, amiben most működöm. Ehhez hozzátartozik a város, az iskolám, a művelődési ház. Olyan harmóniát, olyan szeretetet és ”egészségességet” kaptam, ami kevés szakmámban lévő embernél van meg. És ez hatalmas erő a nehézségek leküzdésében. Anyukám énekkari, versmondói kötődései, apu néptánc-szeretete és az a lehetőség, mellyel megyei, sőt országos szinten is egyedülálló táncképzésen vehettem részt, mind nagyon fontosak.
– Van-e kedvenc szereped?
– Igen, a Revizor a kedvencem, pont azért, mert egy tőlem teljesen távol álló karaktert kell játszanom. Egy középkorú, nagydarab, trampli titkárnőt jászom benne, és imádom.
– Milyen magánélet, párkapcsolat egészíti ki a szakmai sikereidet?
– Egy éve vagyok már együtt a szerelmemmel, aki ugyan nem színházi ember, de édesapja Lőrinczi Attila drámaíró. Így találkoztunk össze egy próbán. Ő jogásznak tanul, egészen más területen dolgozik, de édesapja lévén ismerve a mi munkánkat, nagyon megértő és elfogadó az elfoglaltságaimmal szemben. Ez egy hirtelen fellángoló szerelem volt, ami azóta is tart, egyre komolyabb, úgyhogy ősztől össze is költözünk.
– Milyen kihívásokat hoz a jövő évad?
– Egy munkát már elkezdtünk próbálni, amit Eszenyi Enikő rendez a Magyar Dal napjára, majd augusztus végén a cseh rendezővel, Michal Docekkal kezdek próbálni a Mester és Margaritában a Vígszínházban, és Gothár Péternél játszom majd „A két úr szolgájában” a Pesti Színházban. A diplomamunkámat is meg kell írnom, mert attól, hogy színész szak, még nekünk is ugyanúgy kell szakdolgozatot írni.
– Milyen érzés, amikor Martfűről, szülővárosodból érkeznek szép számmal nézők az előadásaidra?
– Nagyon jól esik, mert rengetegen eljöttek Martfűről megnézni, amire büszke voltam a színházban is. Szeretném, hogy jöjjenek jövőre is, amikor csak lehet, mert ez mindig nagy biztonságot jelent, még akkor is, ha ez sokkal nagyobb izgalommal jár számomra. Igyekszem mindnet megmutatni magamból az otthonról jövőknek, mit tanultam eddig, mennyit fejlődtem, és ki vagyok ma.
Magyar Mária