Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

SAJTÓKÖZLEMÉNY - „Kreatív ipar” Martfűn

Az Európai Unió az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával 29 999 125,- Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Martfű Város Önkormányzata TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0100 „Kreatív ipar – Martfű jövője a design és a kreativitás” című projektjét, mely 2012. október 1-vel indult és 2014. július 31-én zárul.

A projekt tevékenységeinek szakmai megvalósításáért, lebonyolításáért a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár volt a felelős.

A kétéves projekt során mindkét évben általános és középiskolás gyerekek kreatív, szórakoztató, tudással és élményekkel teli tanórán kívüli elfoglaltságokon, szakkörökön vehettek részt. Ezek a tevékenységek négy partnerintézményben valósultak meg: a Martfűi József Attila Általános Iskola és a Mezőhéki tagintézménye a Kengyeli Általános Művelődési Központ Kossuth Lajos Általános Iskolája, valamint a Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium működött közre a projekt megvalósításában.

          Ételszobrászati, Bőrművészeti, Képzőművészeti, Film és Vizuális Design, Kortárs Mozgásművészeti, Tradicionális Mozgásművészeti Stúdióban vehettek részt a diákok.
          Az elméleti szakaszokat követő kreatív szakaszokban a gyakorlatban ismerkedhettek meg az elméletben elsajátítottakkal, kisebb csoportokban.

          A marketing szakaszban megint együtt dolgozott minden diák, hiszen a feladat egy közös, a csoport tevékenységét tükröző, akár értékesíthető termék, vagy logo elkészítése volt, vagy egy olyan alkotás létrehozása, ami a város idegenforgalmi életében egy színfoltot jelenthetne.

          Az elméleti és kreatív szakasz csoportfoglalkozásain megszerzett tudásanyagot egy-egy szintetizáló foglalkozással összegezték és fejlesztették tovább.
          A pályaorientációs alkalmakon olyan vendég érkezett hozzájuk, akinek hivatása az a feladat, amivel a diákok a stúdiókban foglalkoznak, megismerkedhettek pályájával, bepillantást nyerhettek a hivatásba.

          A szakmai években elkészült „brand”-eket mindkét év végén bemutatták a stúdiók.

Martfű, 2014. július 30.

Sajtóközlemény letöltése ›››

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város