Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

21 emlékfa 21 martfűi babának

Éppen három éve annak, hogy településünk minden tavasszal és ősszel emlékfácskák ültetésével köszönti legfiatalabb martfűi lakóit, közösséget formáló szép hagyományával erősítve a családok kötődését városunkhoz. Folytatva az azóta igen népszerűvé vált városi kezdeményezést, 2014. november 8-án 21 újszülött nevében 21 hárscsemetét ültettek el szüleik a Tisza Cipő parkban.

Városunk szívében kezdetekben a Bata téren ültethették el a gyermekük nevét viselő facsemetéket a családok, majd a Tisza parti sétány mellett, a Kikötő téren folytatódott az emlékfák ültetése. Az elmúlt évtől  a Tisza Cipő parkot díszítve szaporodnak a kis fácskák, melyeknél azóta is gyakran látogatást tesznek a családok.

Az újszülöttek tiszteletére megszervezett novemberi ültetésen 21 kisgyermekes családot köszöntött dr. Papp Antal polgármester, az önkormányzat és a TESZ segítségét felajánlva a facsemeték földbekerüléséhez.

A családok kis jövevényei számára szülők, nagyszülők gondoskodtak a szakszerű ültetésről, a végén örömmel rátűzve a fára az előre elkészített mutatós névtáblát, mely gyermekük nevével hirdeti a következő években kis tulajdonosuk martfűi gyökereit.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város