Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Dr. Zentay Mártont köszöntötték

90. születésnapja alkalmából, Martfű Város Önkormányzata nevében, Gesztenye sori otthonában keresték fel dr. Zentay Mártont, városunk kiváló orvosát, 2014. november 11-én dr. Papp Antal polgármester, Gonda Istvánné alpolgármester és Sólyom Dezsőné.

– Drága főorvos úr! Mindenki nevében szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni és azt, hogy még sok évig köztünk legyen – köszöntötte a doktor urat Gonda Istvánné, átadva az ajándékot és az ilyenkor szokásos, hazánk miniszterelnökének kézjegyével ellátott emléklapot.

– Kívánni lehet, de az idő olyan kegyetlen, és ahogy múlik, előbb-utóbb mindenkit kikészít – fogalmazott a tőle megszokott egyértelműséggel városunk elismert orvosa.

Dr. Zentay Márton 1924-ben született Csongrádon. Gyermekkora és iskolásévei a Tisza-parti kisvároshoz kötik, ahol édesapja és nagyapja iskolaigazgató tanítók voltak. Később a szegedi egyetem, akkori nevén a Horthy Miklós Tudományegyetem orvosi karán tanult. Tüdőgyógyász szakorvosi pályáját a szolnoki Tüdőgondozóban kezdte. 1956-ban, a forradalom előtt került a nagyhírű, csaknem nyolcezer embert foglalkoztató, martfűi Tisza Cipőgyárba, ahol sokáig a gyár egyetlen üzemorvosaként dolgozott.

Minden betegére sok időt szentelt, kikérdezte mindarról, ami a betegséggel összefüggésen lehet. Meggyőződése, hogy idő kell a betegség feltárásához és a páciens megnyugtatásához.

Ő maga szinte soha nem volt beteg, még náthás sem. A fronton tífuszosok között dolgozott, de azt sem kapta el. Szerinte, amit az ember a génjeiben hordoz, azon nem nagyon lehet változtatni.

A legtöbb gondolata természetesen ma is a gyógyítás körül forog. – Én mindig azt mondtam, hogy az emberi méltóságot tiszteletben kell tartani, akármi baja van a betegnek. Meg kell adni az embernek kijáró tisztességet az egészség szempontjából.

1956 a Tisza Cipőgyárba kerülése mellett is fordulópont volt a doktor életében. A gyári munkástanács megalakulását követő éjszakán sok sérült, összevert emberhez kapott hívást. A tiltás ellenére, az éjszaka leple alatt ellátta a megkínzott embereket.

– Az egész életem folyamán nagyon kemény dolgaim voltak – utal vitézi származására és orvosi esküjére, amellyel elkerülte a párttagságot, a politikai beszervezési próbálkozásokat, majd az 1956-os forradalmat követő, martfűi megtorlások áldozatainak nyújtott orvosi segítségére. – Egyformák vagyunk. Az emberséget kell a végtelenségig megbecsülni. Mindenkiben van jó is és rossz is, ebből kell kiválogatni a legjavát, és azt kell megbecsülni.

Zentay doktorúr féltő büszkeséggel mesélte, hogy Zoltán fia húsz éve Amerikában él, de a hónap végén hazalátogat. Neves orvos, egyetemi tanár szinten dolgozik. Sajnos nagyon depresszív munkája van, olyan emberekkel foglalkozik, akiket nem lehet megmenteni.

A családi fényképek nézegetése közben saját életéről is megosztott néhány érdekes történetet. Háborús emlékeiről, orosz hadifogságról, országokon átívelő, gyalogos menetelésekről, a földből kézzel kikapart és azonmód elfogyasztott krumpliról, zöldségekről, életben maradásáról.

Dr. Zentay Mártont nagyon megbecsülték a betegei. Óvónő feleségével igazi martfűi lokálpatriótaként segítették a helyi közösséget. A martfűi emberek mindig bizalommal fordulhattak hozzá. Személyisége, a Martfűn végzett kimagasló gyógyító tevékenysége, humánus magatartása miatt méltán övezi köztisztelet.

Főorvos úr, a 90 éves születésnapi megemlékezést követően, 2014. november 28-án gyémántdiplomáját is átveheti a Szegedi Tudományegyetemen.

A Martfű város lakossága részéről is jelentkező igény alapján, dr. Papp Antal, Martfű város polgármestere javaslatot tett arra, hogy az idén felújított martfűi Egészségügyi Központot dr. Zentay Mártonról nevezzék el. Az egészségügyi intézmény elnevezésére vonatkozó előterjesztést a 2014. november 20-i rendkívüli ülésén tárgyalja a képviselőtestület.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város