Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Karácsonyi mesejáték a közös iskolai célokért –„Dorka és a Csodatallér”

Meseszereplők, táncosok, énekkarosok, összesen 320-an tették élmény dússá, játékukkal, dalaikkal, táncaikkal az általános iskola karácsonyi mesejátékát, mely hosszú évek óta, 11. alkalommal végződik vastapssal, sikereket és őszinte elismerést hozva valamennyi résztvevőjének. A Martfűi József Attila Általános Iskola és az idén húszesztendős Tehetséges Tanulókért alapítvány rendezésében tanulók, pedagógusok, szülők és segítő, támogató intézmények, óvodák, vállalkozások példaértékű összefogása hozott újabb jelentős bevételt az iskola alapítványának.

Az előadás a Dorka és a Csodatallér címet kapta, a Charlie és a csoki gyár című népszerű amerikai film (2005) történetét feldolgozva Martfű művelődési központjának színpadán.

 A tavalyi mesejáték óriási, 280-as szereplőgárdáját újabb rekordszámmal megdöntve, 320 tanuló közreműködésével, két felvonásban, öt alkalommal bemutatott előadást 1200 néző tekintette meg, mely szintén meghaladja az előzőeket. A sikeres produkciót a családokon túl környékbeli iskolai osztályok, és helyi óvodások is megtekintették.

A tőlük megszokott, utánozhatatlan odaadással vették ki részüket a lebonyolításban, a sütemények készítésében a Szülői Munkaközösség tagjai, a sikeres produkciót mindennel kiegészítve a gyerekeket felkészítő tanárok színfalak mögötti munkáját, mely a számok tükrében, komoly logisztikai feladatként is megállta a helyét.

A fellépő tanulók ezúton köszönik iskolájuk tanári karának segítségét, odaadó felkészítő munkájukért kiemelve Vatai Zsigmondné, Földi Edina igazgatónő, Melis Pálné, Boros Krisztina, Iglódiné Mészáros Ágnes, Hegedűs Edit és Hegedűs-Kovács Szilvia nevét.

A cél, melyet immáron húsz esztendeje tűzött ki az általános iskola alapítványa, évről évre szép eredményekben mutatkozik meg, az utóbbi évek mesejátékaival pedig egyre nagyobb léptekkel halad előre, a tehetséges tanulók támogatását szolgálva.

Ami a bevétel mellett is jelentős siker, hogy az igényes díszletekkel, jelmezekkel, színes tánc- és énekprodukciókkal színesített fellépések felejthetetlen percekkel gazdagították a szereplők iskolai élményeit is.

A sok munkával, önzetlen segítséggel, és összefogással megvalósult karácsonyi mesejáték valamennyi segítőjének, közreműködőjének, résztvevőjének, támogatójának és nézőjének hálás szívvel mond köszönetet Földi Edina igazgatónő, valamint Sulák Tiborné Erika kuratóriumi elnök, külön kiemelve az iskola tanulóinak rendíthetetlen szorgalmát és kiváló színpadi teljesítményét.

Magyar Mária

Tovább a 2014.12.11 (10.00) - Mesejáték - 1. szereposztás képgalériához>>>

Tovább a 2014.12.12 (10.00) - Mesejáték - 1. szereposztás képgalériához>>>

Tovább a 2014.12.12 (18.00) - Mesejáték - 2. szereposztás képgalériához>>>

 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város