Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Közösségépítés a vendéglátáson keresztül

2015 januárjától a Gasztroland-Team Kft. működteti a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár Kávéházát. Gál Albert és Kecső Zoltán, a kft. tulajdonosai állandó nyitva tartású kávézó és bár kialakítására és működtetésére tettek ajánlatot nyertes pályázatukban.

A kulturális intézmény december elején írt ki pályázatot a kávéház rendszeres működtetésére, az intézményi rendezvények büfészolgáltatásának biztosítására. A pályázatokat december 12-ig várták, az eredményhirdetésre pedig december 17-én került sor.

Pályázatukban a kft. ügyvezetői a művelődési központ aulájának kávézó részének és hátsó teraszának a művelődési központ nyitva tartásától függetlenül üzemelő vendéglátóhellyé alakítását vetítik előre. Ahogyan fogalmaztak: a cél az, hogy a Martfűn jelenleg hiányként jelentkező, igényes, jól felszerelt, a mai elvárásoknak megfelelő kulturális találkozóhelyet hozzanak létre.

A kávézó kínálatát a helyi és a régión belüli értékekre, termékekre alapozva alakítanák ki. Az Alföld és szűkebb pátriánk, a Tiszazug termékeit bemutatva, szakértelemmel ismertetve szeretnék egyedivé, iránymutatóvá tenni a megújult, kibővített, művelődési központbéli vendéglátóhelyet, amely ezáltal társadalmi, közösségépítési feladatait a vendéglátáson keresztül is ellátná.

A népszerű Bor és Jazz estek vendégkörére alapozva további programok, céges összejövetelek, találkozók, vállalkozói klub és önálló kulturális rendezvények szervezése is szerepel a martfűi vállalkozók rövidtávú tervei között.

A kávéház működtetésére vonatkozó szerződés aláírására várhatóan az év utolsó napjaiban sor kerül. Januártól pedig megkezdődhet a közös munka, a Művelődési Központ és a Gasztroland-Team Kft. együttműködésével egy új, igényes vendéglátóhely kialakítása.

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város