Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Tájékoztatás a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ által biztosított házi segítségnyújtás helyzetéről

Több híradásban megjelent az elmúlt hetekben, hogy városunkban a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ által biztosított házi segítségnyújtó szolgáltatás körül súlyos problémák vannak.

A szolgáltatónál dolgozó gondozónők nehéz helyzetbe kerültek, mivel ebben az évben még nem kapták meg bérüket. Ennek ellenére a gondozási tevékenységet ellátták, nem hagyták magukra a gondozottakat. A helyzetük az ígéretek ellenére 2015. április 10-ig nem változott, így közös döntést hoztak. 2015. április 13.-tól nem tudják vállalni a gondozást, melyről tájékoztatták a munkáltatójukat és az ellátottakat is. Az önkormányzat a probléma felmerülésétől kezdve azon dolgozott, hogy valamennyi érintett számára megfelelő megoldást találjon. Megkereste a helyzet megnyugtató rendezése érdekében a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalt, a Szociális- és Gyámhivatalt, Boldog István országgyűlési képviselőt és nem utolsósorban a Martfűi Református Egyházközséget is.

Az önkormányzat több alkalommal nyitott a szolgáltatást jelenleg biztosító Humán Szolgáltató Központ vezetői felé, kereste a kapcsolatot, az együttműködést, de teljes elutasításba, érdektelenségbe ütközött.

A Martfűi Református Egyházközség elindította a saját szolgálati útján a szolgáltatás biztosításának kérelmét. Remélhetőleg kedvező elbírálásban részesül, és ezt követően pozitív elbírálás alá esik a szakhatóság befogadási engedélyeztetési eljárása során is.

A gondozónők felmondása ellenére jelenleg az ellátási kötelezettsége él a szolgáltatónak, amennyiben nem tudja biztosítani a szolgáltatást, az önkormányzat nem hagyja magukra az időseket.

Az ellátottak intézményi jogviszonya még fennáll, de amennyiben azt megszüntetik (az ellátott maga is kérheti ezt a szolgáltatótól), kérhetik más szolgáltatótól a gondozást. A gondozást igénybe vevőket a mai napig nem tájékoztatta a szolgáltató, így nem tudják, hogy mire számíthatnak az elkövetkező napokban. Az önkormányzat igyekszik felkészülni a várható gondozási igényekre, folyamatban van a befogadási engedély beszerzése, az engedélyeztetési eljárás előkészítése.

Amennyiben új szolgáltatónál kívánják a házi segítségnyújtást igénybe venni, szükségessé válik a kérelem elbírálásához a gondozási szükséglet megállapítása. Ebben az évben a házi segítségnyújtás esetében a gondozási szükséglet meghatározásához központi szabályozással (miniszteri rendelet) kialakításra került egy új pontozási rendszer, amely szigorúbb, mint a megelőző időszak pontrendszere volt. Középpontba helyezi a szaktevékenységet igénylő gondozást és ápolást. Számítani kell arra, hogy nem felel meg valamennyi jelenleg ellátásban részesülő gondozott a kritériumoknak, így nem éri el a gondozási szükséglet megállapításához szükséges ponthatárt és elesik az ellátás igénybevételének lehetőségétől.

Amennyiben az önkormányzatnak szükséges biztosítani az ellátást, a házi segítségnyújtásért az önkormányzati rendeletben meghatározott, az igénylő jövedelmi helyzetét figyelembe vevő térítési díjat kell megfizetnie az ellátást igénybe vevőnek.

A szociális szakma dolgozik azokon a lehetőségeken, hogy azoknak az igénylőknek is megoldást találjon a segítségnyújtásra, akik nem vehetik igénybe a házi segítségnyújtás keretein belüli gondozást, de idős koruk, helyzetük alapján segítségre szorulnak.

Az önkormányzatra nagy felelősség és teher nehezedik, mert a komoly elvonások ellenére a szociális átalakításokból, változásokból adódó problémák megoldása mellett, szükségessé válik további forrás biztosításával ellátási kötelezettségének eleget tenni a kialakult helyzet kezelése érdekében.

2015.04.10.

Martfű Város Önkormányzata

                                                               

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város