Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Pozitív tendenciák megyénk turisztikai adataiban - Elindult Jász-Nagykun-Szolnok megye új turisztikai információs portálja a www.alfoldszive.hu címen

Közös sajtótájékoztató keretében tájékoztatta a nyilvánosságot a Megyeházán 2015. április 16-án Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és Fejér Andor, az „Alföld Szíve” Térségi Turisztikai Egyesület elnöke az új megyei turisztikai információs portál elindulásáról és a megye turisztikai helyzetéről.

 

Az elhangzottak alapján pozitív tendenciák mutatkoznak megyénk turisztikai adataiban.  2014-ben több mint 177 ezer vendég fordult meg nálunk.  A vendégek mintegy 496 ezer vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 11%-os emelkedést jelent a 2013. évi adatokhoz képest.

– A KSH adatai alapján, a 2010-2014. közötti időszak vendégforgalmi adatait megvizsgálva megállapítható, hogy 2010. után jelentős emelkedésnek indult mind a vendégek, mind a vendégéjszakák száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében – mondta el Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. – Számunkra a megye turizmusának fejlődésében kiemelt jelentőséggel bír az, hogy több hónapos előkészítő munka után elindult Jász-Nagykun-Szolnok megye új turisztikai információs portálja a www.alfoldszive.hu címen – folytatta a megyei elnök. Az új weboldalt működtetését az „Alföld Szíve” Térségi Turisztikai Egyesület fogja végezni.

Érdekes tendenciák mutatkoznak a küldő országok tekintetében Jász-Nagykun-Szolnok megye vonatkozásában – hangsúlyozta Galó Anita, a térségi turisztikai egyesület titkára. Az ide érkező vendégek 95%-a Európából érkezik. A TOP 5 küldő ország rangsora az alábbiak szerint alakul: 1. Németország 2. Lengyelország. 3. Románia 4. Szlovákia 5. Ausztria 6. Olaszország.

A külföldiek vendégéjszaka számában az orosz vendégek 200%-os, az olasz vendégek 25%-os, a holland vendégek 16%-os arányú növekedését regisztrálták megyénkben 2014-ben.

A külföldi - belföldi vendégek arányában már 2013-ban elindult egy szignifikáns változás az előző időszakhoz képest, amely 2014-ben folytatódott. 2014-ben a vendégforgalom meghatározó részét - 87%-át - adó belföldi vendégek száma 13%-kal növekedett, míg a külföldieké némileg - 3,6%-kal - elmaradt az egy évvel korábbitól – mondta Galó Anita.

Fejér Andor, az „Alföld szíve” Térségi Turisztikai Egyesület elnöke nagyon fontosnak tartja, hogy a megindult fejlődés fenntartható legyen. Az Egyesület abban érdekelt, hogy ennek megteremtse és biztosítsa a jövőben a feltételeit. Nyilvánvaló, hogy a turizmus fejlődése, a vendégek és vendégéjszakák számának növekedése nem önmagától valósul meg. Nagyon fontos a folyamatos fejlesztés, a magas színvonalú szolgáltatások megléte.

Az idei évben fontos feladatunk, hogy egy naprakész vonzerőleltár adatbázist készítsünk. Emellett képviseljük megyénk teljes turisztikai kínálatát hazai szakmai kiállításokon és vásárokon, közreműködünk az Alföld Szíve kedvezménykártya akció működtetésében. Minden kapacitásunkkal azon vagyunk, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye turisztikai újrapozícionálását elősegítsük, a térség ismertségét növeljük – elsősorban a belföldi turisztikai kínálatban. Ennek egyik kiváló és nélkülözhetetlen eszköze az új turisztikai portál – tette hozzá Fejér Andor.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat egy tavalyi év végén zárult pályázatának köszönhetően több, a térség turizmusfejlesztését szolgáló esemény és program, illetve a marketing munkát segítő tevékenység valósult meg. Felfrissült az Alföld Szíve logó, létrejött az új honlap, amely a nyilvánosság számára 2015. április 15-től érhető el, előtte a tartalmi feltöltése folyt, valamint – egyebek mellet - turisztikai imázs film készült.

Galó Anita

irodavezető-helyettes

az "Alföld Szíve" Térségi Turisztikai Egyesület titkára

Jász-Nagykun-Szolnok megye turisztikai helyzetéről bővebb tájékoztató itt olvasható.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város