Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Őrizetben a halálos baleset okozója

A rendőrök egy 22 éves kecskeméti férfit gyanúsítanak a Tiszaföldvár és Martfű között, a 442-es számú főút 21. kilométer-szelvényében 2015. július 18-án 9 órakor történt halálos közlekedési baleset gondatlan okozásával – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A balesetben egy férfi és egy nő életét vesztette, további négy személy sérüléseket szenvedett.

A balesetben két személygépkocsi frontálisan ütközött. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A rendőrök teljes útlezárás mellett végezték a mentést és a baleset helyszínelését, a forgalmat mind a két irányból a 4633-as számú útra terelték. A helyszínelés miatti teljes útlezárást délután 15 órakor oldották fel.

A rendelkezésre álló adatok szerint N-G. Róbert kecskeméti lakos a 442-es számú főúton Tiszaföldvár irányából Martfű irányába közlekedett egy Peugeot típusú tehergépkocsival. A 22 éves férfi az egyenes útszakaszon elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött az ott közlekedő Fiat típusú személygépkocsival. A vétlen gépjármű egyik utasa a helyszínen, annak vezetője a kórházban életét vesztette.

A rendőrök N-G. Róbertet halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit – olvasható Szabó Zoltán c.r. fhdgy. sajtóközleményében.

Fotó: MTI

Herbály Jánosné

 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város