Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Fiatalok az épített, és természeti értékek védelméért.” – Lezajlott, a gyerekeknek kiírt, a természettel kapcsolatos pályázat.

„Írd meg, fotózd, vagy rajzold meg nekünk, mi kiállítjuk!” – hirdette az idén is a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) 2016 évi, 1993 óta 23. alkalommal elindított pályázata.

A Martfűi Városszépítő Egyesület által helyben is meghirdetett versenyre a gyerekek 116 db, 10 különböző technikával készített pályamunkát adtak le tanáraikon keresztül. Már az eredményhirdetésre is sor került, így most már második évben lesznek martfűi alkotások is a rangos országos kiállításon. Jó érzés volt az elmúlt évben, amikor egy külön busszal Budapestre utazott martfűi gyerekcsoportból 13-an vehettek át díjakat.

A pályamunkákat az idén is a zsűri elnökeként Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész, zsűritagként Eiler Zita, Nagy Sándorné ésVarga András, a városszépítő egyesület tagjai értékelték.

A résztvevő gyerekek mindannyian Emléklapot kaptak, majd kategóriánként, sorra vették át oklevelüket és ajándékaikat a legsikeresebb pályamunkák alkotói.

A beküldött pályamunkák nagy számára való tekintettel az egyesület úgy döntött, hogy rajz kategóriában 1 db első, 2 db második és 3 db harmadik díjat oszt ki mind a két korosztályban.

Az idén is érkeztek felajánlások Különdíjakra. Ezekkel kezdődött a Díjkiosztó. KÜLÖNDÍJAT kaptak:

A Martfűi Városszépítő Egyesület Különdíját kapta: Naplemente a Tiszán – textilkép Készítette: Székács Anna 7. oszt. tanuló.

Horváth Endréné Andrea képviselő testületi tagtól, aki tagja a Városszépítő Egyesületnek: A Természet körforgása című 4 részes alkotás. Készítői: Kardos Anikó, Pintér Alexandra, Kontos Gitta és Szűcs Vivien (3.a.).

A Martfű Városi Könyvtár Különdíjai: Bagoly – vegyes technika, készítője: Sipos Leila (2.b.), Őszi lombkorona – gomb technikával, készítője: Turai Boglárka (2.b.), és Őszi fák – akril festmény falevelek felhasználásával. Az alkotók: Benedek Petra és Lengyel Roberta (6.a.).

A Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény Különdíja: Martfű: Az 1000 cipő városa sorozatból (3.a.).

A Martfűi Művelődési Központ Különdíjai: Martfű cipőben - színes ceruzarajz. Készítője: Komáromi Bendegúz (3.b.), és Martfű: Az 1000 cipő városa sorozatból A központban a Könyvtár című, amely a 2.a. oszt. közös alkotása.

RAJZ KATEGÓRIA – FELSŐ TAGOZAT:

3. Búbos vöcsök, készítője Gajdos Ildikó (5.a.), Karvaly, rajzolta: Nagy Gréta (5.a.). Kormorán, alkotója: Pázmándi Tamara (5.c.).

2. A Martfűi Városháza, készítője: Nagy Fruzsina (5.b.), Termál Hotel, rajzolta: Tóth Róbert (5.c.), Fehér gólya, készítette Oltyán Emese (5.c.).

1. Az én Martfűm, készítette Varga András (7. a.). Az elmúlt évben is Ő lett ennek a kategóriának a győztese.

RAJZ KATEGÓRIA – ALSÓ TAGOZAT:

3. Tisza Cipőgyár, készítette Szalai László (3.b.), Kormoránok, rajzolta: Bányai Dominik (4.a.), Búbos vöcsök, készítője: Egri Zsombor (3.c.)

2. Őszi fák, készítette: Sipos Leila (2.b.), Futóedzés a Tisza parton. Rajzolta: Antal Kornél (3.b.).

1. Őszi Tisza, készítette: Ádám Vivien (3.a.)

VEGYES TECHNIKA

3. Vegyes: falevél, papír, faág Bagoly, Székely Richárd  (2.b.) 2. Fonaltechnika – A kutya Síró Barnabás (5.a.) 1. Ceruzaforgács – technika: Fa - Dóczi Attila és Tóth Róbert (5.c.)

A verseny FŐDÍJA Martfű Város Önkormányzatától: A Tisza és növényvilága a Martfűi József Attila Általános Iskola 3.a osztályának szemével című dolgozat.

Különdíjként a gyermekek egy-egy belépőt kapnak a Tiszakürti Arborétumba.

Mint arról már szó volt, a díjazott munkák felkerülnek az országos döntőbe. De, – mivel nagyon sok mű érkezett be – a díjazottakon túl, több művet is benevez az egyesület az országos versenyre.

A pályázat eredményhirdetése – várhatóan - 2016. április 16.-án délelőtt lesz Budapesten, a szokott helyen, azaz a Budai Várban, a Budapest Történeti Múzeum Barokk Udvarában.Lehet szervezni a buszt, a programot, és DRUKKOLNI, hogy azOrszágos Zsűri is olyan nagyszerűeknek lássa a gyerekek munkáit, mint a martfűi!

A Martfűi Városszépítő Egyesület ígéri, hogy jövőre is meghirdeti a versenyt, és szeretné, ha akkor is sokan jelentkeznének a Város- és Faluvédők Szövetsége pályázatára.

Vinczéné Balogh Magdolna

MVSZE

Tovább a képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város