Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Új toronylépcső és kilátó a Szent Tamás-templomban

Új, fából készült, többszintes lépcsőrendszer vezet a Szent Tamás-templom huszonhat méter magas harangszintjére. A toronylépcső és kilátó átadására 2016. március 27-én Húsvétvasárnap, az ünnepi szentmise keretében, a húsvéti körmenetet követően került sor, toronyzenével és a kilátó megáldásával.

Húsvét a feltámadás napja, a liturgikus év legnagyobb ünnepe. A húsvétvasárnapi ünnepi szentmise Martfűn, a Szent Tamás-templomban 17 órakor kezdődött, köszöntve a feltámadt Krisztust. Az egyház e szent napon ujjongó húsvéti örömmel ajánlja fel az áldozatot abban a reményben, hogy Krisztussal együtt mi is eljutunk a dicsőséges feltámadásra.

– Az örökkévalóságra vagyunk meghívva Krisztusban. Ha nem tudunk megállni, töltekezni, a krisztushitben, gondolkodásban távlatokat találni, elveszítjük önmagunkat. A feltámadt Krisztusban való életet, reménységet kell befogadnunk! – bíztatta a jelenlévőket a szentmisét bemutató Máthé György atya, esperes plébános. – Minden nehéz helyzetből van kiút. Az idei húsvét adjon alkalmat arra, hogy ezt a közös gondolatot élő hittel, reménységgel mutassuk fel. Ez adjon vigasztalást! Bizonytalan világunkban is a Krisztusba vetett hit töltse el életünket!

A húsvét vasárnapi szentmise, hagyományosan, a templom körüli körmenettel folytatódott, a feltámadt Krisztus szobrával és az égő húsvéti gyertyával.

A szentmisét követően az új toronylépcső és a kilátó megáldására a templom előtti téren gyűltek össze az ünneplők.

A lépcső faszerkezete, a toronybelső festési munkálatai, az ablakok és a zsalugáterek megújítása közel egymillió forintba kerültek. Az építőmunkások által használt támasztólétrákat váltó új lépcsőknek köszönhetően, a templomtoronyból négy szinten lehet kitekinteni – tájékoztatott Kovácsik Antal plébános, állandó diakónus, megköszönve a felújításra adott eddigi és az ez utáni adományokat.

– Áldásodat kérjük urunk erre a felújított toronyra, hogy megszentelése üdvösségünk javát szolgálja. Külön kérjük urunk áldásodat mindazokra, akik adományaikkal, sok-sok munkájukkal, törődésükkel, imájukkal és szeretetükkel részt vettek ebben a felújításban – kérte Isten áldását Máté György atya. – A mindenható Isten áldása legyen mindazokon, akik ezt a felújított tornyot használják, töltse be feladatát és a küldetését, és mindig emelje fel a szívünket és a lelkünket a magaslatokba, egészen Isten szeretetéhez.

– Az itt élők örömmel veszik birtokba a toronykilátót – hangsúlyozta dr. Papp Antal polgármester, megköszönve az elvégzett felújítási munkálatokat.

A harangszintről fúvószene köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd, a kilátó átadását jelképező nemzetiszín szalag átvágását követően, elindulhattak felfelé az új lépcsőkön a templomtorony legmagasabb szintjére az első látogatók.

A Római Katolikus Egyházközség szeretné, ha ezt a látványosságot minél többen igénybe vennék, az itt élők és a városunkba látogató turisták, vendégek, ezzel is erősítve Martfű turisztikai vonzerejét.

Pünkösdvasárnap, május 15-én, a 17 órai szentmise után félórás koncertet ad Sóki Ferenc tárogatóművész a megújult templomtoronyból, ezzel is bővítve városunk színes kulturális kínálatát.

A Szent Tamás-templom és a toronykilátó a szentmisék illetve istentiszteletek előtt (kb. félórával, hogy visszaérjenek a toronyból) és után, vasárnap és szerdán látogatható. A szentmisék kezdési időpontja téli óraállás idején, novembertől március végéig: vasárnap 16 óra, szerdán 17 óra. Nyári időszámítás szerint, április hónaptól október végéig: vasárnap 17 óra, szerdán 18 óra – tájékoztatott Kovácsik Antal plébániavezető.

Egyéb időpontban is szívesen állnak a látogatók rendelkezésére, telefonon egyeztetve. A plébánia elérhetősége: 06-56-470-073, mobil: 06-20-4479248 E-mail: tiszafoldvar@vaciegyhazmegye.hu

A toronykilátó, a baleset elleni védelem és a biztonság érdekében, csak az egyházközségben szolgálatot teljesítő, helyismerettel rendelkező, felnőtt kísérővel  látogatható.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez ›››

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város