Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Meghívó – Modern vállalkozások programja, információs nap – november 8. kedd, Mezőtúr

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várja a vállalkozókat a Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! projekt információs napjára, 2016. november 8.-án kedden 10 órától, a Mezőtúri Polgármesteri Hivatal dísztermébe.

A hazai kis- és középvállalkozások jelentős lemaradásban vannak a digitális eszközök használatában európai versenytársaikkal szemben. A projekt célja, hogy olyan szemléletformáló tevékenységet végezzen, amelynek eredményeként a kkv-k megszabadulnak az informatikai eszközökkel szembeni fenntartásaiktól, meggyőződhetnek arról, hogy a vállalkozás életében a korszerű eszközök bevezetése a gazdaságosabb működést szolgálja, és ezáltal ledolgozzák a digitalizáció területén lévő hátrányukat, fokozzák versenyképességüket. Továbbá segítséget kapjanak ahhoz, hogy milyen pályázati források bevonásával tudnak elindulni a fejlődés irányába.

A gyakorlatban ez olyan fizikai eszközök, szoftverek vagy módszerek meghonosítását jelenti egy cég életében, amelyek kiváltják a hagyományos papíralapú feladatvégzést, vagy a meglévő – korszerűtlenné vált – informatikai megoldások cseréjét eredményezik.

A rendezvény helyszíne: Polgármesteri Hivatal, Díszterem (5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos tér 1.)
Időpontja: 2016. november 8. (kedd)

Regisztráció: 9:30 - 10:00 óráig

Első előadás kezdete: 10:00 órától

A rendezvény díjmentes, azonban regisztrációhoz kötött.

Részletes program és jelentkezés a www.vallalkozzdigitalisan.hu oldalon a Rendezvények/Megyei rendezvények menüpont alatt. Link: http://vallalkozzdigitalisan.hu/esemenyek/esemeny.html?cid=77

A regisztrációval és a programmal kapcsolatos információk: Pankucsi Szilárd pankucsi.szilard@ginop-mkik.hu Tel.: 30/263-8399

A J-N-Sz Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghívója, részletes program>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város