Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Megnyílt a korcsolyapálya Martfűn

Ünnepélyes keretek között, 2017. január 16-án nyitotta meg kapuját a martfűi korcsolyapálya a Városi Művelődési Központ teraszán. A téli sportok egyik igen népszerű szórakozási formája az önkormányzat fenntartásában, a Művelődési Központ üzemeltetésében, a Bunge Zrt. és helyi vállalkozók anyagi támogatásával, a Suszter Kávézó társszervezésében, egy hónapon át várja a korcsolyázni vágyókat.

A Bunge Zrt. főbb céljai között az egészség és biztonság családi környezetbe történő átvitele is szerepel – mondta el a megnyitón Balogh Imre igazgató, hozzátéve, a cég vezetése éppen ezt az elvet követte, amikor mellé állt a kezdeményezésnek, mely a fiatalok szabadlevegőn való mozgását és a manapság egyre ritkább személyes kapcsolatépítést segíti elő. 

A téli hónapok kedvelt sportja iránti érdeklődést tapasztalva Martfű polgármestere örömmel nyújtotta át a korcsolyázási lehetőséget a város fiataljainak.

– Úgy gondoltuk, hogy a tavalyi után az idei évben is megpróbálkozunk ezzel a korcsolyapályával. Reméljük, hogy most is sikert fog aratni a martfűiek, és rajtuk kívül a környékbeli gyerekek körében is. Megkerestük a Bunge Zrt-t, és az igazgató úr támogatott minket ebben az akcióban, amit ezúton is köszönünk – fogalmazott dr. Papp Antal.

Örömmel támogatjuk pénzzel ezt a projektet, de volt egy kikötésünk, hogy a biztonság érdekében sisakot és térdvédőt is használni kell a gyerekeknek – emelte ki Balogh Imre igazgató.

Molnár Angéla a Bunge Zrt. biztonságtechnikai vezetője a korcsolyázás veszélyeire hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva a védőeszközök fontosságát. 

A megnyitón résztvevő iskolások örömmel vették át a Bunge Zrt. apró ajándékait, és szívesen kapcsolódtak be a támogató cég biztonságtechnikai előadásába.

„A Bungénél a biztonság a legfontosabb”– hirdeti a pálya mellett céges zászló is. Ezért is kérte a cég vezetése, hogy az általuk nyújtott támogatás egy részét az önkormányzat védőeszközök megvásárlására és ingyenes biztosítására fordítsa.

A korcsolyapálya működését, a helyi vállalkozók támogatása mellett, egy faház felajánlásával segíti a Suszter Kávézó tulajdonosa, Gál Albert, aki ötletadóként is társszervezője a pálya üzemeltetésének. 

A martfűi koripálya január 14. és február 12. között várja vendégeit hétköznapokon 14 órától, hétvégén 15 órától minden este 20 óráig. A helyi iskolai csoportok, a támogatásoknak köszönhetően, délelőttönként díjtalanul korcsolyázhatnak, melyhez előzetes bejelentkezés szükséges.

Magyar Mária

Tovább a képekhez ›››


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város