Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Megalakult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Foglalkoztatási Paktumszervezet

„A Megyei Foglalkoztatási Paktum a gazdaság élénkítését, a megye térségeinek fejlettségbeli széttagoltságának csökkentését, a szakképzés hatékonyságának növelését és a lakosság képzettségi szintjének emelését tűzte ki célul” – hangzott el a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Gazdasági és Foglalkoztatás Fejlesztési Stratégiáját bemutató előadáson, 2017. február 7-én.

A J-N-Sz Megyei Foglalkoztatási Paktumszervezet 32 tagja – köztük Martfű is – Szolnokon, a Megyeházán írta alá a Paktumszervezet alapító dokumentumát, az együttműködési megállapodást.

A Megyei Foglalkoztatási Paktum sajtóközleménye alapján: A megyei szintű foglalkoztatási paktum megkötésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal alkotta konzorcium „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című projektje keretében került sor.

Ahogy azt Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, a Paktumszervezet célja, hogy azonosítsa a megye foglalkoztatási problémáit és mozgósítson minden rendelkezésre álló erőforrást azok megoldása érdekében. Ez csak az állami-, önkormányzati-, vállalkozói- és civil szféra szoros együttműködésével vihető sikerre.

A stratégiai célok között a foglalkoztathatóság növelése, a foglalkoztatás-bővítés - vállalkozásfejlesztés és a foglalkoztatási partnerség építése szerepel. A prioritások felölelik egyebek közt a szakképzés és a munkaerő-piaci szolgáltatások fejlesztését, a befektetés ösztönzést, az önfoglalkoztatóvá válás segítését. Az előadásban elhangzott: a foglalkoztatás fejlesztése nem lehetséges a gazdaság élénkítése nélkül és viszont.

A most megalakult Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Paktumszervezet 2017. február 28-ig fogadja el a fejlesztési stratégia végleges változatát, melyhez az elkövetkező hónapokban akciótervet és munkatervet dolgoznak ki.

A stratégiai dokumentum készítése folyamatosan nyomon követhető és február 22-ig véleményezhető a következő elérhetőségen: http://www.jnszm.hu

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város