Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Kultúrházak Éjjel-nappal Martfűn is

Február 10-től három napon át várta látogatóit Martfűn is a Kultúrházak Éjjel-nappal országos eseménysorozat, melynek programjait idén a Mindennapi hagyományaink szlogen jegyében szervezték meg a kulturális intézmények. Martfűn a hagyományokat ápolva a művészet, az irodalom, a farsangi népszokások és a Valentin-napi hangulat köré csoportosultak a vendégváró események, ezzel is csatlakozva az immár 11. alkalommal megvalósuló, több mint ezer eseményt tartalmazó, változatos program kavalkádhoz. 

Földön Lebegők, Égen Járók címmel Rofusz Kinga grafikusművész kiállítása az intézmény galériáján várta közönségét. A Városi Könyvtár rendezésében a kiállítás alkotójával, az egyik legismertebb hazai illusztrátorral személyesen is megismerkedhettek a gyerekek. A játékos délutánon szívesen mesélt magáról és munkájáról.

Rofusz Kinga a Magyar Iparművészeti Főiskola animációs szakán és mesterképző kurzusán végzett. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Filmművészek Szövetségének és a Magyar Illusztrátorok Társaságának. 2010-ben Az Év Illusztrátora díjat nyerte el. Számos csoportos és egyéni kiállítása volt itthon és külföldön is.

A kiállítás kis közönsége Kinga segítségével játékos rajzfoglalkozáson is részt vett.

„Álarcos szerelem” – ezt a címet kapta a Művelődési Központ február 10-ei szórakoztató rendezvénye. Az általános iskola felsősei ezen a délutánon nem csak a farsangot, hanem a Valentin-napot is ünnepelhették tini-discoval és sok játéklehetőséggel. Szórakozás közben jól jött egy kis jóslás is, de volt közös tánctanulás, mozi, számos érdekesség és sok-sok nevetés is a Kultúrházak Éjjel-nappal pénteki programjai között.

Ezen az estén a felnőtteket is örömmel várták a könyvtárba. A felolvasóest hangulatai, szép pillanatai és történetei egyre több érdeklődőt csalogatnak a könyvtár olvasói közösségébe.

Székácsné Tálas Gabriella könyvtárvezető szerint azért is örömteliek ezek a találkozások, mert a történetmesélés iránti igény városunkban igen értékes hagyományt teremtett.

Ismét a farsangot idézte a Kultúrházak Éjjel-nappal következő hétvégi programja. „Farsang a jégen” címmel várták a korcsolyázni vágyókat a Művelődési Központ teraszára. Jeges játékok, forró italok és farsangi fánk is készült a vendégeknek, kézműves foglalkozásokkal is kiegészítve a hagyományőrző programokat.

A kulturális események közül nem maradt ki a megújult Város születik kiállítás sem, és izgalmas mozifilmek is színesítették a programsorozatot.

A tánc is főszerepet kapott a programdús hétvégén. Február 12-én vasárnap Fashion Dance és Rock&show címmel a Dalma Dance Club 2017-ben megrendezett első farsangi minősítő versenye töltötte meg a Művelődési Központ színháztermét zenével és tánccal.

A Kultúrházak Éjjel-nappal országos céljaihoz kapcsolódva a kultúra közösséget építő és fejlesztő intézménye Martfűn is sokszínű lehetőséget nyújtott ezen a hétvégén azoknak is, akik nem rendszeres látogatói vagy használói a Művelődési Központnak. A közösségi művelődésben dolgozó martfűi szakemberek szerint a látogatottságnak köszönhetően Martfűn biztosan tovább él az országos akció hagyománya: ”Nappal mindenképp, de alkalomadtán akár éjjel is”.

Magyar Mária

Tovább a Rofusz Kinga grafikusművész kiállítás képeihez ››› 

Tovább a Valentin-napi tini disco képeihez ›››

Tovább a  Felolvasó est képeihez ›››

Tovább a Farsang a Jégen képeihez ›››

Tovább a Fashion Dance és rock&show képekhez ›››

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város