Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Továbbra is sikeres az önkormányzat babafa programja

Fiatal párok, szülők, nagyszülők babakocsival, karon ülő vagy nagyobbacska gyermekeikkel gyülekeztek a Tüzép út melletti „Gödörnél” 2017. április 1-jén szombaton, hogy tovább folytassák a martfűi gyermekeket jelképező facsemeték ültetésének szép hagyományát.

A babafa akció tavaszi felhívásához most is örömmel csatlakoztak a szülők, saját maguk ültetve el a gyermekek martfűi gyökereit jelképező, közel negyven juharfacsemetét.

Az önkormányzat népszerű kezdeményezésének köszönhetően, a tavaszi és őszi babafa ültetésekkel sok szép díszfával gazdagodnak városunk közterei. A facsemeték mellett kis tulajdonosuk nevét is feltüntetik, ezzel is erősítve az itt élő fiatal családok és gyermekeik otthonukhoz, városunkhoz való kötődését.

A faültetés előkészítését a Martfűi Városfejlesztési Nonprofit Kft. munkatársai végzik, mint ahogyan ők gondoskodnak a facsemeték öntözéséről is.

– Két dolog miatt is jó ez a faültetés. Fát a következő nemzedéknek ültet általában az ember. A másik ok, hogy épp az új nemzedék, pont a fiatalok illetve a gyermekek miatt ültetünk most fát. Elég szép számmal összejöttünk itt, közel negyven fát ültetünk, ami nagy öröm – hangsúlyozta a babafa ültetésen dr. Papp Antal. Városunk polgármestere arra bíztatta a szülőket, hogy jövőre találkozzanak ismét, újabb gyermekeiknek ültetve babafákat.

Az elmúlt három évre visszatekintve: 2014-ben 55, 2015-ben 36, 2016-ban 47 baba született martfűi lakcímmel, az idei évben pedig március végéig 11 újszülött érkezett városunk közösségébe.

Az ő születésüknek állít maradandó és velük együtt növekvő emléket az önkormányzat a babafák ültetésével, bízva abban, hogy tulajdonosukkal együtt szépen cserepednek, mindannyiunk örömére és büszkeségére.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város