Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Az FC Bayern Münchent is legyőzte az NB I. bajnok Puskás U15

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15-ös csapatában, Fehér Csanád személyében, martfűi tehetség is rúgja a labdát. A 2016/2017-es év kiemelkedő eredménnyel zárult a felcsúti akadémia 15 éves utánpótlás növendékeinek életében. A csapat, 28 forduló után, az NB1-ben megnyerte a korosztályos bajnokságot. A Cordial Cup nemzetközi tornán pedig az FC Bayern Münchent is sikerült legyőzniük.

Edzőjük a kiváló hazai eredmény alapján nevezte a csapatot a nemzetközi tornára. A Cordial Cup előzetes területi selejtezője május elején, Bécsben volt. Felkészülésüknek és elszántságuknak köszönhetően, minden álmukat felülmúlva, megnyerték a nemzetközi torna területi selejtezőjét.

Ezzel a győzelemmel eljutottak Ausztria legszebb idegenforgalmi helyszínére, Tirolba, ahol a 20. Cordial Cup-ot rendezték. A labdarúgó kupa célja, hogy az utánpótlás korosztály számára lehetőséget biztosítson a fejlődésre, a megméretésre és a kiugróan tehetséges fiatalok megfigyelésére, kiemelésére.

Az U-15 korosztályban 48 csapat indult, a világ minden tájáról. A Puskás akadémista fiúk izgatottságát csak fokozta, hogy az FC Bayern Münchennel egy csoportba kerültek. Hihetetlen kitartással, remek játékkal a Bayernt is megverték (1:0), és csoportelsőként jutottak a 16-os körbe.

Ez a siker olyan energiával töltötte fel a csapatot, hogy kiváló eredménnyel zárták a tornát. Nagyon erős német, svájci csapatokkal is meg kellett küzdeniük, így végül az összesítésben a remek 10. helyet érték el.

Csanád 2015 júniusában került a felcsúti futballintézet növendékei közé, többfordulós kiválasztáson bizonyítva, hogy helye van Magyarország legtehetségesebb fiatal focistái között. Balvédő posztot kapott, és - ahogyan az edzője egy korábbi interjúban fogalmazott - nagy szükség van a ballábára.

Az Ausztriában megrendezett nemzetközi versenyre az akadémia szakemberei és kiváló edzőjük, Visinka Ede készítették fel az NB I. bajnok Puskás U15 csapatot, a versenyen való részvételüket is a Puskás Akadémia biztosította.

A csapat tagjai és szüleik is köszönik a felkészítést, a támogatást, hiszen, ahogyan fogalmaztak, fantasztikus élmény volt egy ilyen szintű tornán játszani.

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város