Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Nyugdíjas közösségek találkozója az idősek világnapja alkalmából

„Nagyon szépen kérlek titeket/ Szeressétek az öregeket.” Ezzel a versidézettel üdvözölte az idei martfűi idősek világnapi ünnepség résztvevőit a házigazda Martfű Városi Nyugdíjas Egyesület vezetője. A közelgő idősek világnapja alkalmából, hagyományosan újra az egyesület látta vendégül a helyi és a környező települések nyugdíjas közösségeinek képviselőit, szeptember 15-én pénteken délután Martfűn, a Művelődési Központban.

Október 1. az idősek világnapja, amit az ENSZ határozata alapján 1991. óta ünnepelnek világszerte. Ez az ünnep az idősekről, az ő tiszteletükről szól, kifejezve elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és azt, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai, és mindannyiunknak szükségünk van rájuk.

– Ebből az alkalomból köszöntjük mindazokat, akik hosszú élet munkáját, tapasztalatait tudják maguk mögött. Segítségükkel ápoljuk hagyományainkat, száll generációról generációra a sok tudás! – erősítette meg Kun Lajosné Évike. A Martfű Városi Nyugdíjas Egyesület vezetője jó szórakozást kívánt a térségi nyugdíjas találkozó minden résztvevőjének.

– Martfű önkormányzata kiemelt figyelmet fordít az idősekre – hangsúlyozta dr. Papp Antal polgármester. – Próbálunk olyan helyzetet teremteni, hogy az idősek is könnyen tudjanak mozogni akár kerékpárral, akár más eszközökkel is, mindenféle korlátozás nélkül – utalt a jelenleg is zajló járda- és kerékpárút felújításokra. – Önök már megtették a városért, az önkormányzatért, amit meg kell tenni, most nekünk kell önökért dolgoznunk – emelte ki a városvezető. Dr. Papp Antal arról is beszámolt, hogy az önkormányzat hagyományosan évről évre köszönti ilyenkor a városban élő időseket, köztük Martfű több mint harminc, kilencven évnél is idősebb polgárát.

Az idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségen, a Martfű Városi Nyugdíjas Egyesület tagjain túl, a Kossuth Úti Nyugdíjasklub, a martfűi mozgássérültek közösségei és a Jóreménység Klub képviseletében, a környező településekről pedig Rákóczifalváról, Tiszaföldvárról, Cibakházáról, Törökszentmiklósról, Homokról és Kunszentmártonból is érkeztek vendégek, örömmel köszöntve egymást.

A térségi baráti találkozó a Martfű Városi Nyugdíjas Egyesület és Martfű Város Önkormányzata szervezésében valósult meg. A házigazda nyugdíjas közösség tagjai és vezetője ezúton is köszönik támogatóik önzetlen segítségét, mellyel hozzájárultak a nagyszabású rendezvény sikeréhez.

Az idén is nagyszerű hangulatban telt délutánon a köszöntések mellett versek, dalok, táncos műsorok, köztük az önkormányzat ajándékaként, a Csillag Musical Társulat művészeinek operett műsora, majd közös vacsora és estig tartó táncos mulatság szórakoztatta a szép korú ünnepelteket Martfűn, az idősek világnapja alkalmából.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>> 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város