Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Járda- és kerékpárút-építés a vasúti átjárónál – Kiemelt figyelemmel közlekedjünk!

A körforgalom és a vasúti átjáró közötti szakaszával újabb neuralgikus pontjához érkezett a Szolnoki úti járda- és kerékpárút építés. A beruházás utolsó jelentős elemeként, minden szükséges erőt oda vezényelve zajlik itt a munka, amit várhatóan egy héten belül be is fejez a kivitelező – tájékoztatott dr. Papp Antal polgármester.

A Szolnoki, a Mandula és a Rákóczi utakon elkészült járda- és kerékpárút-részek már használhatóak. Az emeletes házaknál pedig szakaszolva, néhány házat érintve kezdik majd a munkálatokat, de csak akkor, ha a korábban elkezdett járda- és kerékpárút szakaszokat befejezték.

A beruházás Rákóczi úti részén még betonozási, újrabetonozási majd aszfaltozási munkálatok várhatóak. A megfelelő magasság és lejtés kialakításán is dolgoznak, korrigálják a hibás szakaszokat, pl. a József Attila útnál.

Az óvárosi részt és a városközpontot ez az egyetlen, a vasutat keresztező átjáró köti össze, nem lehet kikerülni. Az önkormányzat arra kéri a közlekedőket, hogy a járda- és kerékpárút építés ideje alatt kiemelt figyelemmel közelítsék meg a vasúti átjárót, segítve a kerékpárosok és a gyalogosok áthaladását.

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város