Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Több száz résztvevő a martfűi szilveszteri focitornán

Ki játékosként, ki szurkolóként, december 30-án az eddiginél is többen vettek részt Martfű hagyományos szilveszteri focitornáján. Az évet búcsúztató sportprogramra annyi csapat nevezett, amennyire a szervező szerint sajnos az egy nap már kevésnek bizonyult, így végül tizennyolc csapat rúghatta a bőrt az egész napos, nagyszabású eseményen.

Az év végi labdarúgó torna győztesei a Grosseto csapat tagjai lettek, a gólkirály Szedlák Zoltán, a Hajnalcsillag játékosa, a legjobb kapus címet pedig Csépa csapatából Modla Sándor nyerte el.

– A labdarúgás mindig is a népszerű sportok közé tartozott Martfűn, meséli Szőke Ferenc, aki közel három évtizede rendezte az első szilveszteri kispályás bajnokságot. Akkoriban még egyedül, azóta azonban az általa vezetett helyi civil szervezet, a Városi Szabadidős Kör tagjai is segítségére vannak.

– Most decemberben huszonkét csapat nevezett, de mindet nem tudtuk fogadni, így a beérkezési sorrend szerinti 18 csapatot hagytuk meg – mondta el Szőke Feri, azt is hozzátéve, a túljelentkezésnek az is oka lehet, hogy most már nem csak Martfűről és környékéről, hanem kicsit távolabbról (Szeged, Cserkeszőlő, Kétpó) is jelentkeztek. – Nagyon örültünk, hogy a 11 martfűi csapat mellett 7 vidéki is megmérettette magát a tornán. Annyi ember volt, hogy szinte azt lehet mondani, hogy a kapu mögött lévő hálóvédő mögött is emberek álltak. Szerintem ez abból is adódik, hogy az év végén a focit szerető régi kollektívák, barátok, akár külföldön munkát vállalók szívesen találkoznak egymással ezen az alkalmon.

A városi kispályás bajnokság éves fordulói lebonyolítását folytatva Szőke Ferenc a mindig sikeres szilveszteri kupáért köszönetét fejezi ki a Városi Szabadidős Kör tagjainak, minden támogatónak, köztük a helyszín biztosításáért Martfű Város Önkormányzatának, és minden segítőjüknek, valamennyi játékosnak és szurkolónak ezúton kíván boldog újévet.

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város