Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Sámli bál keringővel, Nagy Duettel és sok-sok támogatóval

Nosztalgikus hangulat fogadta a kikapcsolódni vágyókat az április 14-én megrendezett XXIV. Sámli Bálon. A Szülői Munkaközösség a pedagógusokkal karöltve próbálta elkalauzolni a résztvevőket Martfű „retró” világába, akik így jóízűeket falatozhattak a János Vitéz vendéglőben és táncolhattak az Ámor Discoban.

A bált, hagyományainkhoz híven, a 8. évfolyamosok keringője nyitotta meg, amelyet Prozlik Anna tánctanárnő tanított be a diákoknak. Természetesen a Nagy Duett produkciói sem maradhattak el. Nagy tapsot kaptak az 1.a, a 4.a, a 6.b és a 7.a osztály tanulói.

A programok ezután sem értek véget. Az emeleti kaszinóban mindenki kipróbálhatta ügyességét, szerencséjét, és a tombolahúzáson is sok értékes nyeremény lelt gazdára.

A bál bevételével „A Boldog Gyermekekért Alapítványt” támogatták.

Köszönet mindazoknak, akik anyagi segítségükkel, tárgyi felajánlásaikkal vagy munkájukkal hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez. Köszönet azoknak is, akik név nélkül segítették és támogatták iskolánk alapítványát.

Iglódiné Mészáros Ágnes

intézményvezető-helyettes

Tovább a 2018.04.14 - Sámli Bál - előadások képgalériához>>>

Tovább a 2018.04.14 - Sámli Bál - bál képgalériához>>>

 


A XXIV. Sámli Bálon támogatóink voltak: BALANCE Szépségszalon - Dravecz Zsuzsanna - Cseh Anikó - Cseh László - Tóth Enikő - Sebők Irén; Balogh Imre - Mobil Petrol; Bártfai Ilona (5.c); Blenzo Kft.; Bognár Brigitta; „Boldog Gyermekekért” Alapítvány; Bunge Zrt.; Cibakhús Kft. – Nyitrai Péter egyéni vállalkozó; Csala Georgina 3.a; Csík Gabriella; Csík Mária; Csőszné Dajka Gabriella (1.a); Csokán Magdolna (4.a); Döbrei József; Dr. Urbán-Szabó Béla ügyvéd, önkormányzati képviselő; SZSZSZC Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium; Deákné Kollár Judit és családja (6.a, 4.a); Dorogi Edina 3.a; Erdei Csilla (1.a); Erdélyi Zsolt 4.a; Erős Zoltánné; Farkas & Farkas Pékség - Farkas Zsolt; Farkas Györgyné  4.b; Fejes Dominika 7.b; Fekete Krisztina (5.c); Fodor Brúnó 3.a - Fodor Péter 7.b; Forgács Korinna 5.b; Forgó Botond 1.b; Gál Albert - Suszter Kávéház; Gál Attila - Lilla Papír Írószer Kft.; Gálné Balasi Zsuzsanna (1.b); Gecse Dalma; Glumercz János, Glumercz Petra és családja; Goods Market – Sztretye Andrea, Green Diszkont dolgozói; Gyarmati Anikó (6.a); Halla Gabriella; Hallerné Kovács Edit (4.b); Helmi Ankó (4.b); Hevesi-Tóth Rozália (5.b, 7.c); Hollóné Faragó Ágnes (1.b); Hóvirág Akciós Áruk Boltja - Fehérné Kókai Anita; Hőgye János és családja; Ibolya Virág - Ajándékszalon - Szekeres Mónika Gizella; Ili Textilház - Gonda Sándorné; Iskola Konyha - Martfű; Imre Mária (6.a); Játékvár Óvoda és Bölcsőde, Juhászné Hidvégi Edit; Jung Noémi (1.a); Kántorné Tóvizi Anikó (4.b, 6.c), Kása Krisztina (4.a, 8.a); Kaszonyi Mónika (7.a); Kelemen Levente 1.b; Kis Anita (3.b); Kiss Árpád; Kontér Ildikó (5.b); Kossuth Nyugdíjas Klub - Martfű; Kovács Mónika (3.b); Kovács Zsolt egyéni vállalkozó; Kun Lajosné; Kupai-Szabó Tímea (1.a); Körforgó Autócentrum - Oláh Gábor; Majzik Anita; M&H - Szekeres Sándorné; Martfű Város Önkormányzata; Martfűi Úszó- és Triatlon Klub; Martfűi Középiskoláért Alapítvány; Martfűi Városi Nyugdíjas Egyesület; Martfű Médiacsoport; Martfűi Művelődési Központ és Könyvtár; Men-audi-tor Kft. (Zákány Lajos és neje); Mesterné Posta Margit (2.b, 8.b); Molnár Ildikó (2.a); Művelődési Központ és Könyvtár; Papp Andrásné; Pázmándi Petra Emese 6.a; Pfefferné Horváth Éva (6.c); „Portyázó Porontyok” Alapítvány; Prókai Ilona; Profi Lemon Kft. – Bartus Nikolett; Rácz Erika (5.c); Sinkáné Szőke Ilona; Spenser Bistro – Tiszaföldvár; Sóvári Sándorné; Stonawskiné Busi Ildikó (5.b); Szalai László 5.b; id. Szántó Lajos és családja; Szilágyi Imre és Szilágyiné Árvai Éva; Szilágyi Mónika (7.b); Szöllősi Ágnes (4.b); SZMK; Szőkéné Gál Gabriella (6.b, 7.c); Szekeres Mónika Gizella önkormányzati képviselő; Táborosi Erzsébet; Toma-Bau Zrt. - Tomasovszky László; Tóth Mariann (5.c); Tóthné Nyitrai Gabriella (6.c); Urbán-Szabó Hedvig, Tóth Endre; 1.b osztály tanulói; 5.a osztály tanulói.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város