Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Több mint hetven veterán jármű Martfű utcáin

Impozáns külsejű technikai csodákat láthattak az érdeklődők a II. Martfűi Veteránjármű Találkozón, 2018. június 23.-án. Elsősorban az egykori keleti blokk országaiban gyártott motorkerékpárok, személyautók, kisteherautók és lakóbuszok népesítették be a Művelődési Központ előtti területet, de a hatvanas, hetvenes években sokak által vágyott nyugati járművek is megjelentek. A ma már kuriózumnak számító katonai járművek közül is itt volt néhány.

A szervezők szerettek volna egyedi hangvételű találkozót megalkotni, természetesen az „elődök” tapasztalatait is figyelembe véve. Ezért elsősorban a családias hangulat, a játékosság és a személyes kapcsolatok kialakítása dominált.

Az elmúlt évben Szilvási József hívta a környező településekről az érdeklődőket és hírelte országos fórumokon is a találkozót. Az akkori kis csapatra most is lehetett számítani. Az idei szervezés során kiderült, sokak számára ez életforma, és örömmel veszik, ha Martfű újra bekapcsolódik ebbe a technikai vérkeringésbe.

Többen családdal érkeztek. A legkisebbek jót játszottak a gyereksarokban. A felnőttek különféle totókat tölthettek ki, természetesen az autókról, motorokról. Miután Béla, a cipőgyár kiváló dolgozója kiosztotta a munkakönyveket és mindenki kézhez kapta a térképeket, útvonalleírást, elindulhattak megkeresni a szocialista időkből itt maradt turistákat. Ezt sem versenynek szántuk. Szerettük volna, ha megismerik Martfű legfőbb pontjait. Azok közül sorsoltuk ki a nyeremény bor gazdáját, akik mind a hét állomást megtalálták.

A város lakói a főbb útvonalak mentén is találkozhattak a több mint hetven járművel, hiszen tiszteletkörön is körbejárták településünket. Elsősorban Szolnokról érkeztek, de szerveztek konvojokat Mezőtúrról, Szentesről, Szarvasról és Hódmezővásárhelyről is. Érkeztek Kecskemét és Budapest környékéről. A versenyszelleműek ügyességi feladatokkal fűszerezett szlalomjátékba is benevezhettek. Játék volt ez is a javából, ahol a kisebb kocsi és a Cadillac egy futamban indult. Hajdú Csaba az Amadeus Rádió munkatársa, az esemény szakkomentátora és Szabó Pisti szolnoki veterános, hozzáértő mondatokkal színezte a látottakat.
A délután egyik fő látványossága Vidinszki Jocy Stuntrider motor show-ja volt. Az egykerekes manőverek és a látványos gumifüstölés sokakat vonzott. Kökény Gábor díjnyertes, tuningolt Trabantját is megcsodálhatták.

A járművek különlegességének felmérésében, a kiosztott oklevelek és kupák odaítélésében Kruchió Zoltán autószerelő és fia, Szilvási József szervező és Kökény Gábor járműépítő volt segítségünkre.

A program, csakúgy, mint a tavalyi, a Múzeumok Éjszakája helyi programkínálat része volt. Köszönet a Művelődési Központ munkatársainak és családtagjaiknak!

Ígérjük, lesz folytatás és találkozunk jövőre is! Akkor elsősorban ügyességi programokkal készülünk, és nagy hangsúlyt fektetünk a járművek értékelésére is.

K. É.

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város