Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Értékek és összetartozás a csend világában

25 éves jubileumát ünnepelte a martfűi Hallássérültek Klubja 2018. június 12-én, a Művelődési Központban. A Siketek és nagyothallók napja alkalmából, hagyományosan a martfűi klub rendezi évek óta a megyén kívülről is idelátogató társszervezetekkel közös megyei megemlékezést, ez alkalommal a klub negyedszázados fennállását is ünnepelve.

Csiszár Mihály kezdeményezésére, 1993-ban engedélyezte a szolnoki iroda, hogy Martfűn, 123 fős létszámmal, megalakulhasson a Hallássérültek Klubja. Őt követően Kapusi Sándorné Erzsike, Tóthné dr. Gallyas Katalin majd Vass Béláné Borika fogta össze a siket és nagyothalló közösséget.

A klubot jelenleg vezető Borika szeretettel gondolt vissza az elmúlt évek közös kirándulásaira, a Nagyothallók és Siketek Iskolájára, a versmondó versenyekre, a közös karácsonyokra, az együtt töltött időre.

A közösség szép sikereket könyvelhet el a Siketek és Hallássérültek Országos versmondó versenyén is, ahol Borika számos alkalommal ért el első helyezést.

– 25 év nagy idő, ez alatt gyerekből felnőtt lesz. Ez a klub is felnőtt már, jól működik, és reméljük, hogy ez után is jól fog működni – köszöntötte a jubiláló közösséget és vendégeiket dr. Papp Antal. – Az önkormányzat mindig támogatta és a jövőben is támogatni fogja a civilszervezeteket. Nagy öröm számunkra, hogy Borika vezeti ezt a klubot továbbra is, és reméljük, hogy ezután is vezetni fogja – emelte ki a polgármester.

A közösség megalakulásának huszonöt éves jubileuma alkalmából Pályi Ferencné Zsuzsanna, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke és Nagy Ágnes, a szövetség megyei titkára is elismeréssel szólt a martfűi klub tevékenységéről.

– Egy élet, egy motor kell ahhoz, hogy köréd gyűljenek a többiek – köszöntötte Borikát Asztalos Árpádné, azt kívánva, hogy maradjon meg ez a közösség sokáig.

Napsugár Anna hallássérült jeltáncművész is eljött a martfűi térségi találkozóra. Anna a kezeivel, mozgásával, a jelnyelv közvetítésén keresztül és a tánc segítségével adja át a zene hangjait, szövegét, ritmusát, hihetetlenül pozitív kisugárzással és nagy sikerrel.

Ők azok, akik mindig keveset kértek, de sokat adtak a sorstársaiknak, ezzel a város közösségének. Ez a mondat is olvasható abban a kitüntetési javaslatban, amely alapján Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ez év áprilisában a martfűi Hallássérültek Klubját a civilszféra területén az itt élő emberekért folytatott, több évtizedes kiemelkedő tevékenységéért „Önkormányzati elismerő oklevél”-ben részesítette.

Közösségi összetartozásuk és sorstársi kapcsolataik ápolásának jelentősége elsősorban a hallássérültek érdekképviseletének biztosításában mutatkozik meg a klubtagok számára. A klubtársak aktív közösségi munkájával szórakozási lehetőséget is biztosítanak a hasonló egészségügyi problémákkal küzdők részére.

Szoros kapcsolatot ápolnak a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, annak szolnoki szervezetével és a társklubokkal.

A martfűi Hallássérültek Klubjának tagjai azon munkálkodnak, hogy az egészséges emberek, más fogyatékossággal élők megértéssel, türelemmel forduljanak a hallássérültek felé, hogy megmutathassák, a csend világában élő emberek is értékesek a környezetük számára.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város