Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Az elsődleges beavatkozásnak kiemelt szerepe van a tűzoltásban

Az önkéntesség erősítését, a pályázati rendszer segítését, a tűzoltó állomány képzését és a tűzoltóság technikai hátterének további fejlesztését tartja kiemelt feladatainak a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság.

Martfű a tiszaföldvári tűzoltó parancsnokság elsődleges műveleti körzetébe tartozik. Városunk önkormányzata, a köztestület tagjaként, 2014 novemberétől vesz részt ismét a földvári tűzoltó parancsnokság munkájában, anyagilag támogatva és részben meg is határozva a szomszédos településen működő tűzoltóság tevékenységét.

A Szolnoki Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság városunkban végzett 2017. évi munkájáról a május végi ülésén tájékozódott a képviselő-testület, elismerését és köszönetét fejezve ki az e területen dolgozók számára.

Dékány László tűzoltó alezredes, a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság (HTP) vezetője a tűzoltóság az elmúlt évi tűzvédelmi tevékenységéről készült beszámolója alapján 2017-ben is elsődleges célkitűzés volt, hogy a tűzoltóság a működési területén élő állampolgárok biztonsága érdekében, a tűzoltási és műszaki mentési tevékenység egyre magasabb szintű végzésével, a rendelkezésre álló technikai eszközök, felszerelések hatékonyabb alkalmazásával, egyre erősödő reagáló képességgel legyen kész a támasztott egységes követelményeknek megfelelni.

A tűzoltó parancsnokság kiemelten kezeli a működési területén dolgozó önkéntes tűzoltó egyesületek fejlesztését, szakmai munkájuk segítését, bevonásukat a hivatásos szervek által szervezett gyakorlatokba. Igyekeznek növelni szerepvállalásukat a kárfelszámolásokban, a hivatásosok munkáját kiegészítve közreműködőként, vagy, a fejlesztési folyamatok eredményeként, önálló beavatkozóként.

A hivatásos állomány szakmai felkészültségét jól mutatják az idei Országos Tűzoltószakmai Vetélkedőn elért egyéni és csapat első helyezések. Az országos tűzoltószakmai versenyt szinte letarolták a szolnokiak, jól összeszokott csapatokat győzve le.

A Szolnoki HTP területén egy önkormányzati (Törökszentmiklós) tűzoltóság és hét önkéntes tűzoltó egyesület (Kőtelek, Zagyvarékas, Életjel, Rákóczifalva, Szolnok, Kengyel, Törökszentmiklós), valamint öt létesítményi tűzoltóság működtetésére kötelezett gazdasági társaság található. Az öt kötelezett létesítmény, a Bunge Zrt„ a MOL Nyrt., a Tisza Park Kft. (a Lorenz Shoe Group Kft. és a Legero Hungária Cipőgyártó Kft. közös LTP) és a Tisza-Coop Zrt., négy létesítményi tűzoltó parancsnokságot működtet.

A Szolnoki HTP, a Törökszentmiklósi ÖTP és az Életjel Mentőcsoport által 2017. évben felszámolt káresetek 58,8%-a tűzeset, 41,2%-a műszaki mentés volt. A tűzesetek és a műszaki mentések száma is emelkedett az előző időszakhoz viszonyítva. A tűzesetek számának emelkedése a kiemelkedően meleg és száraz nyári időszakban keletkezett szabadtéri tüzeknek tudható be, a műszaki mentések száma pedig a viharos időjárási időszakokban emelkedett.

A megelőzés érdekében tervszerű szakmai munkát és széleskörű tájékoztatást folytatnak, a szabadtéri tűzesetek jellemző területeit komplex ellenőrzés alá vonták. A szándékosan megtévesztő jelzések és a gondatlanul, vagy szándékosan okozott káresemények esetében a hatályos szabályzóknak megfelelően járnak el.

A polgári védelmi szakterületen a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában 2 fő katasztrófavédelmi megbízott a Szolnoki és a Törökszentmiklósi járás vonatkozásában lát el szolgálatot. A Szolnoki járáshoz 18 település, míg a Törökszentmiklósi járáshoz 7 település tartozik. Munkájukat jogszabályi kötelezettségeiknek eleget téve, a térség veszélyeztetettségéhez igazodva hajtották végre, a hangsúlyt a megelőzésre helyezve.

Felülvizsgálták, majd kibővítették a nyilvántartott kockázati helyszíneket, így az illetékességi területükhöz tartozó települések belvízelvezető rendszereit is. A folyamatos jelenlétnek és a feltárt hiányosságok kijavításának köszönhetően érezhetően javult a belterületi belvízelvezető rendszerek állapota.

A beszámoló szerint a Szolnoki HTP eredményesen teljesítette feladatait az elmúlt évben. A negyedéves veszélyhelyzeti prognózisokra és beválás vizsgálatára, a műveleti tervezésre és a katasztrófavédelmi műveletek rendszeres elemzésére épülő, a veszélyhelyzetek hatósági eszközökkel történő megelőzését célzó tevékenységük eredményeként a működési területükön a közbiztonság erősödött.

A mentő tűzvédelem hatékonyságát tovább javította az önkéntes tűzoltó egyesületek fejlesztése. Megtalálják a módját és lehetőségét eszközrendszerük és elhelyezési feltételeik korszerűsítésének, amelyben jelentős eredményeket sikerült elérniük az önkormányzatok támogatásának köszönhetően.

A Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság (ÖTP) a 2017. évi önkormányzati támogatás felhasználásáról és az általános pénzügyi működési feltételekről tájékoztatta beszámolójában a képviselő-testületet.

A tiszaföldvári tűzoltó parancsnokság látja el Tiszaföldvár, Martfű, Cibakháza, Rákócziújfalu és Kengyel települések megelőző, mentő és tűzkárelhárítási feladatait.

A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságokról szóló törvény alapján az önkormányzati tűzoltóságok létesítésével, fejlesztésével, fenntartásával és működésével kapcsolatos költségek fedezetéről a székhely szerinti települési önkormányzat és az önkormányzati tűzoltóság által védett települések önkormányzatai, valamint az általuk végzett feladattal arányosan, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv gondoskodik.

Önkormányzati tűzoltóság fenntartása esetén a települési önkormányzat hozzájárulását az önkormányzati tűzoltóság, valamint a székhelye szerinti és az általa védett további települések önkormányzatai között létrejött megállapodás rögzíti, a települések lakosságszáma és területe alapján.

A földvári tűzoltóság 2017. évben 29.4 millió forint állami támogatással gazdálkodott. Az előző évek alatt felhalmozódott tartozásokat kiegyenlítették, köszönhetően a Belügyminisztérium 8 milliós rendkívüli támogatásának és a gyors önkormányzati segítségeknek. Az év végéig a Martfű Város Önkormányzata által biztosított 2.3 millió forintos éves támogatás összegét is teljes egészében felhasználta a földvári tűzoltó parancsnokság – tájékoztatott beszámolójában Fábián Attila mb. parancsnok, hangsúlyozva, hogy működésük fenntarthatóságában elmaradhatatlan szerepe van a martfűi önkormányzatnak.

2017. évben a Tiszaföldvár ÖTP 141 káresethez kapott riasztást, ebből 6 esetben működési körzeten kívül. Martfűre 24 esetben (12 tűzeset, 10 műszaki mentés, 1 téves jelzés, 1 szándékosan megtévesztő jelzés) riasztották a földvári tűzoltó parancsnokságot.

Működési területükön 17 közúti baleset történt, ebből 9 a 442-es főúton. A főút 14-16 km szelvények közötti marfűi szakaszánál (sörgyári kanyarok) 5 esetben kellett beavatkozniuk. Itt jellemzően kicsúszásos balesetek fordulnak elő. Az őrsparancsnok közös vizsgálatot javasolt a rendőrséggel, a martfűi önkormányzattal és a közút kezelőjével a balesetek csökkentése érdekében. A nagy forgalmú 442-es főút ezen útszakaszán gyakori balesetekkel kapcsolatban felmerült, hogy azokért a növényolajgyárból a teherautók kerekein kihordott nyálkás anyag is felelőssé tehető.

A Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság 12 főállású és 6 önkéntes tűzoltóval lát el a szolgálatot, 24/48 órás készenlét szolgálati rendben.

A tűzoltó parancsnokságon az elmúlt évben jelentős személyi változások történtek. 2017 júniusától, megbízott parancsnokként, a húszéves szakmai múlttal rendelkező Fábián Attila irányítja a munkát. Az elmúlt év októberétől ismét teljes létszámmal dolgoznak.

A parancsnokság új mb. vezetőjének a műszaki - technikai feltételek terén is komoly teendőkkel kellett számolnia. Két gépjármű fecskendőjük műszaki állapota viszonylag jónak mondható, de meghibásodások folyamatosan előjönnek. A gépjárművek magas kora miatt az alkatrész utánpótlás nehézkes. A testületi ülésen az is elhangzott, hogy a működési területükön lévő, köztük martfűi vállalkozásokat megkeresve szeretnének fiatalabb tűzoltóautó beszerzéséhez támogatást szerezni.

Az állomány ruházati ellátása sem volt megfelelő az elmúlt években. A munkaruházatok, egyenruházatok és a védőfelszerelések pótlása, kiegészítése, megvásárlása megtörtént. Az állomány által leginkább használt körlet is azonnali modernizációra szorult.

A beszámoló kitér arra a rendőrségi nyomozásra is, amely a felügyelő bizottság által tett feljelentés után indult, és amelyről, a nyomozás időszaka alatt a mb. parancsnok, ahogyan fogalmazott, érdemi nyilatkozatot nem tudott tenni a testületi ülésen.

A rendőrségi feljelentésre azért került sor a földvári tűzoltóságnál, mert az előző parancsnokság ideje alatt visszaélések gyanúja merült fel. A tiszaföldvári önkormányzat feljelentése alapján a nyomozás most is tart, szakértők bevonásával. – Eljárás indult a parancsnokkal és a tűzoltó egyesület könyvelőjével szemben is, aki a járulékbevallásoknak sem tett eleget. Kifizetetlen számlák voltak, közel hatszázezer forint értékben, ezek rendezése azóta megtörtént – egészítette ki az elhangzottakat dr. Papp Antal.

Városunk polgármestere fontos kérdésnek tartja, hogy csökkenthető-e a tűzoltóságok önkormányzati támogatása a jövőben. A Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság kiadásai ugyanis jelentősen meghaladják az állami finanszírozás összegét, a különbséget pedig, lakosságszám arányában, az önkormányzatoknak – köztük Martfű önkormányzatának – kell kifizetniük.

– Van szándék arra, hogy az önkormányzati tűzoltóságok működését ne a településeknek kelljen ilyen mértékben finanszírozniuk – tájékoztatott a Szolnoki HTP vezetője, megemlítve az önkormányzati tűzoltóságokat érintő pályázati lehetőségeket és bérkompenzációt is.

– A tűzoltókra vonatkozóan megszűnt az az állami gondoskodás, ami régen volt – hallhattuk Détár László, a felvételi korhatár megszüntetésére és a nyugdíj korhatár kedvezmény eltörlésére vonatkozó kérdésekre adott válaszában. A tűzoltóknak azonban komoly orvosi vizsgálaton kell átesniük, ami egyben fizikai felmérés is.

A 2013-ban alakult Kengyeli Önkéntes Tűzoltóságra vonatkozó felvetésre adott válasz alapján a munkájukat segítő önkéntes tűzoltó egyesületeket, közösségi megmozdulásokat azért támogatja a hivatásos tűzoltó parancsnokság, mert az elsődleges beavatkozásnak kiemelt szerepe van a tűzoltásban. A kengyeli tűzoltóság nem biztosít folyamatos ellátást a területen. – Az önkéntes tűzoltóságok alkalomszerűen be tudnak avatkozni, de egy település tűzvédelmét rájuk most még nem lehet építeni – tette hozzá Détár László.

– Az állam részéről kicsit alulfinanszírozottak vagyunk – erősítette meg a testületi ülésen Fábián Attila. A tiszaföldvári tűzoltóság megbízott parancsnoka személyesen is megköszönte a martfűi önkormányzat anyagi támogatását. Az önkormányzati finanszírozás terén azonban azt is hangsúlyozta, hogy más önkormányzati tűzoltó parancsnokságok települési támogatása kétszerese, háromszorosa a tiszaföldvári tűzoltóságénak. Az ő esetükben a környező települések által nyújtott finanszírozás éves összege 9,5 millió forint, amelynek egy részét, Kengyeltől és Rákócziújfalutól meg sem kapták az elmúlt évben.

Martfű Szolnokhoz tartozó település, elsődleges beavatkozóként a tiszaföldvári tűzoltóság vonul ide, amely azonban a mezőtúri kirendeltséghez tartozik. – Legtöbb esetben önállóan beavatkozunk és meg is oldjuk a feladatot Martfűn, a szolnoki egység nem is indul el ide – tájékoztatott a szakmai beszámolóval kapcsolatban a földvári tűzoltóparancsnok.

Gonda Istvánné köszönetet mondott a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság a tűzoltóság munkájának az óvodásokkal való megismertetésére irányuló segítségéért. Városunk alpolgármestere elismeréssel szólt a szomszédos település tűzoltóságának pénzügyi beszámolójáról is, amely szerinte más, mint a korábbi években, ahogyan fogalmazott: olyan jó gazda szemléletű.

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város