Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Triatlon Utánpótlás Országos Bajnokság – Triatlon Váltó Országos Bajnokság

Pécs, 2018.08.04-05.

A klub idei legfontosabb versenyén jártunk Pécsen, ahol a Triatlon Utánpótlás Országos Bajnokságot rendezték szombaton, míg vasárnap ugyanitt a Triatlon Váltó Országos Bajnokságot. Az új helyszín jól vizsgázott, szép pályán, profi szervezés mellett folytak a versenyek.

Klubunk versenyzői szinte kivétel nélkül felsorakoztak a korcsoportonkénti rajtoknál. A legfiatalabbak ugrottak elsőként vízbe, már reggel 9-kor, míg a szenior férfi mezőny este fél 6-kor kezdte meg küzdelmeit.

Boros Nagy LiliNémeth Noémi illetve Pápai Balázs és Botka Anikó folytatta idei jó szereplését, mind a négyen picivel maradtak le a dobogóról.

A nagy meleg és természetesen a sportágra jellemző fizikai és technikai kihívások próbára tették a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Örömünkre szolgál azonban, hogy a közel ezer fős nevezők között megállták helyüket a martfűi sportolók, s az eredményhirdetéskor sok nagyváros klubjai mellett gyakran elhangzott a Martfűi Úszó és Triatlon Klub neve is.

Szombaton kétszer is, hisz a Németh Noémi, Forgács Korinna, Deák Dorina alkotta újonc csapat és a Csüllög Marcell, Pápai Péter, Bakó Ferenc összeállítású gyermek csapat is ezüstérmet szerzett.

Eredményeink az első napról:

Újonc 1 - Boros Nagy Lili 4. Gáspár Kata 18.

Újonc 2 - Danku Botond 34. Takács Zalán 70. Németh Noémi 4. Forgács Korinna 12. Deák Dorina 14. Haller Noémi 46.

Gyermek - Csüllög Marcell 10. Pápai Péter 16. Bakó Ferenc 17. Gáspár Barnabás 40. Kiss Ádám 69. Deák Boglárka 21. Laczkó Enikő 36. Bácsmegi Laura 42.

Serdülő - Pápai Balázs 5. Tóth Zalán 14. Kiss Anna 16. Hevesi Eszter 22.

Ifi - Hornyák Döme 7.

Junior - Botka Anikó 5. Laczkó Szabina 6. Laczkó Rozina 9. Bányai Eszter 13.

Szenior - Fekete Szilveszter 14. Danku László 21.

 Vasárnap egy csodálatos hangulatú váltó OB került megrendezésre. Ebben a műfajban hárman alkotnak egy csapatot, s egymás után teljesítve a teljes távot váltják egymást. Nagyszerű érzés figyelni, mennyire hajtanak egymásért a versenyzők. Meg is lett az eredménye a sok erőfeszítésnek, hiszen aranyérmet szerzett a Csüllög Marcell, Bakó Ferenc és Pápai Péter trió, ezüstérmet akasztottak Botka Anikó, Laczkó Szabina, Laczkó Rozina nyakába, s bronzérmes lett a Deák Dorina, Németh Noémi és Forgács Korinna alkotta csapat. Második helyen érkezett célba a Kiss Anna, Hevesi Eszter és Deák Boglárka összeállítású csapatunk is, de sajnos egy technikai hiba miatt időbüntetést kaptak, így a hivatalos eredménylistában csak negyedikként vannak rangsorolva. Nekünk ezüstérmes csapat vagytok.

További eredmények:

Gyermek fiú csapat – Danku Botond, Kiss Ádám, Gáspár Barnabás 12.

Gyermek lány csapat – Bácsmegi Laura, Laczkó Enikő, Haller Noémi  12.

Serdülő fiú csapat – Pápai Balázs, Tóth Zalán, Hevesi Vajk 5.

Junior fiú csapat – Hornyák Döme, Kovács Levente, Torák Levente 9.

Szenior férfi csapat – Fekete Szilveszter, Botka Tibor, Laczkó István 7.

Gratulálunk minden versenyzőnek és köszönjük a segítséget a szülőknek.

Botka Tibor

Fotók - Danku László>>>

 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város