Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Kiállítás - Váczy Róbert festményei a martfűi Művelődési Központban

Képzőművészeti kiállítással vette kezdetét városunkban a Martfűi Ünnepi Napok rendezvénysorozata, melynek első programján Váczy Róbert festményeiből nyílt kiállítás a Művelődési Központban. "Olyan tehetséges alkotó képeit tárjuk most a nyilvánosság elé, akiért versenghet Martfű és Törökszentmiklós. Bár neki mindkettőhöz húz a szíve, én a martfűi kötődését hangsúlyozom, hiszen rokonságában több olyan családtagja is van, aki a kultúrában, képzőművészetben és a zene területén alkotott jelentőset városunkban.” – mutatta be az alkotót Asztalos Árpádné igazgató.

Történelmi pillanatként méltatta barátja martfűi kiállítását Berec Zsolt Miklós, aki szerint Váczy Róbert képzőművészetének bemutatása első lépés lehet az országos, akár a világ ismertség felé is. "Festményeiben benne van minden, ami ő maga: érzések, színek, hangulatok, melyeket ugyanígy közvetít, ha hangszerén játszik a közönségnek” – emelte ki megnyitó beszédében a JNSZ Megyei Közgyűlés tagja, a vele közös zenekarban (East Pole) is játszó Róbert művészi értékei, tehetsége mellett pozitív emberi tulajdonságait, szerénységét is hangsúlyozva. Szeressék és dicsérjék Robit, kérte a közönségtől megnyitó beszédét zárva a képviselő.

Művészetek találkoztak ezen a megnyitón; a galérián helyet kapott festmények mellé az East Pole zenekar műsora – tagjai között Váczy Róbert nagybőgő játékával, a tánc nyelvén pedig a kiállító családtagja, Kinyik Anett és partnere Erős András koreográfiája színesítette a megnyitó ünnepi perceit.

Az augusztus 10-től megnyílt kiállítás alkotója, Váczy Róbert szeretettel ajánlja képeit a művészetet kedvelők figyelmébe. Munkáinak martfűi bemutatásáért köszönetét fejezi ki barátainak, a művelődési intézmény munkatársainak, a közönségnek és minden közreműködőnek, aki hozzájárult a tárlatmegnyitó meghitt, zenés-táncos pillanataihoz.

A kiállítás szeptember 7-ig várja a látogatókat a kulturális intézmény galériáján.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város