Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Csiling-giling, irka, tábla, fiúk, lányok, iskolába!”

Az első csengőszóval és az ünnepélyes tanévnyitóval, szeptember 3-án elkezdődött a tanév a Martfűi József Attila Általános Iskolában. Az oktatási intézmény, a nyáron érkezett új tanulókkal és az első osztályosokkal együtt, 411 fős tanulói létszámmal kezdte meg a 2018/2019-es tanévet.

A pedagógusok, az iskola dolgozói, a szülők, a diákok, de leginkább a kis elsősök számára különös ez a nap. Bármilyen nyitottak, bátrak, barátságosak, az új környezet, az új társak, az első iskolai napokban a nyakukba zúduló új ismeretek és elvárások sok energiájukat felemésztik.

Kisebbeket és nagyobbakat Pató Luca és Fodor Péter felsős diákok igyekeztek ráhangolni a tanévkezdésre, tréfás testvéri civakodásukkal, amely miről is szólhatott volna másról, mint a nyárról és az iskoláról.

Földi Edina igazgatónő is nagy várakozással köszöntötte a tanévnyitó résztvevőit. Elismeréssel szólt munkatársai, kiemelten a technikai dolgozók a szünetben végzett munkájáról, amivel hozzájárultak a nyár tartalmas eltöltéséhez, a tanév zökkenőmentes kezdéséhez.

A nyár során megújultak az öltözők, a mosdók, a lány és a fiú technika terem. Az önkormányzattól új asztalterítőket kapott az oktatási intézmény az ebédlőbe. A zavartalan tanulás és tanítás biztosítása, mások jogainak tiszteletben tartása érdekében, kialakítottak egy ún. Arizóna termet is.

A nyári szünetben az iskola sok tanulója vehetett részt különböző szervezésű programokon, táborokban. Az igazgatónő külön is megköszönte Szabó Józsefné, K Nagy Katalin, Sulák Tiborné, Kiss Rita, Kertész Lajosné, Pápainé Molnár Anikó és Csurgó Ilona a szünidőt tartalmas és élmény dús programokkal megtöltő munkáját, hogy segítségükkel ismét sok diák jutott el az ország számos távoli részére.

Kontér Ildikó személyében, új kolléga segíti a tantestület munkáját az idei tanévtől.

A 6.b és a 7.b osztályok félmilliós támogatást nyertek a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálat Játék határokkal című pályázatával.

– Azt hiszem, ti vártátok legjobban a mai napot – fordult a kis elsőosztályoshoz Földi Edina, örömmel köszöntve őket a martfűi József Attilások között. Az intézmény hagyományaihoz híven, a második osztályosok ajándékkal is kedveskedtek nekik az első tanítási napon.

Az iskola legkisebbjei nem ismeretlenül érkeznek a tanévnyitóra. Az óvó nénik és a tanító nénik évről-évre Fecsketábort szerveznek számukra, ahol sok-sok iskolai élménnyel lesznek gazdagabbak.

Az oktatási intézmény vezetője a legkisebbek szüleit is arra kérte, hogy legyenek partnereik a mindennapi munkában. Gondjaikkal pedig bátran forduljanak az iskola vezetéséhez.

A tanítási órákon kívül számos egyéb foglalkozást kínál az oktatási intézmény a diákok számára. Az igazgatónő arra bíztatta a tanulókat, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel, mert így sokkal érdekesebbé, tartalmasabbá tehetik a délutáni időszakokat.

– Mi már nagyon vártunk benneteket, olyan jó, hogy a nyári csend után újra itt vagytok, s vidámsággal töltitek meg az iskolát – szólította meg a diákokat Földi Edina, bízva abban, hogy idén is sikeres, élményekben gazdag évet tölthetnek együtt. A lényeg most sem változott: a 2018/2019-es tanévben is szorgalmasan, kitartóan kell tanulni.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város