Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A GINOP-os csapat

A Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum és tagintézményei a 2017/2018-as tanévtől kezdődően átfogó fejlesztési programban vesznek részt a GINOP 6.2.3-17-2017-es pályázat keretében.

Az előző tanévben az előkészítő munkálatok megtörténtek, a 2018/2019-es tanévtől a tanulókkal való közvetlen foglalkozás is a középpontba kerül. Ennek a pályázatnak a keretében, az aktuális feladatok összehangolására valósult meg a Damjanich Tagintézmény Csapatépítő tréningje Fonyód-Bélatelepen.

A projektmunkában a tantestület tagjai részletesen megismerték a pályázat részeit, szakmai programjait, a készülő infrastrukturális fejlesztéseket, a közeljövőben megvalósuló pedagógus továbbképzéseket. Megtudhatták, hogy a készülőben lévő digitális alkotóműhelyben milyen tevékenységeket valósíthatunk meg.

Csoportmunkában végeztek együtt feladatokat a pedagógusok a „Milyen a jó iskola?”, „Milyen a jó tantestület?” témakörökben, illetve megfogalmazhatták elvárásaikat a nagyszabású projekttől, annak érdekében, hogy a speciális célok, igények mindinkább beépüljenek a megvalósításba.

A munka mellett jutott idő a kirándulásra is, a közösség Badacsonyba és Keszthelyre tett kirándulást, ahol a Balaton látványosságait illetve a Festetics Kastélyt tekintették meg.

A szakmai munkában együttműködve, feltöltődve tért vissza a tantestület az iskolába.

Molnár Aranka

tagintézmény-vezető

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város