Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Teltház és háromszoros vastaps az általános iskola karácsonyi mesejátékán

Az ismert rajzfilmsorozat, Arthur és a villangók történetét dolgozták át az ügyes készítők kedves mesejátékká a Martfűi József Attila Általános Iskola és a Boldog Gyermekekért Alapítvány közös céljaiért. Az iskola karácsonyi mesejátékán közel 60 szöveges szereplő játéka, öt alsós és két felsős osztály táncos produkciója, valamint a kis és nagy énekkar dalai kaptak tapsot mindhárom előadásuk hálás közönségétől.

A sikeres előadás a gyerekek, a tantestület és a szülők közös munkáját dicséri. A bevétel gyarapítását szívügyüknek tekintő martfűiek, támogató cégek, magánszemélyek listája is hosszú, bizonyítva újra és újra, Martfűn ilyen sokan tesznek a gyerekekért, akik a jó szándékot örömmel viszonozzák a színpadon előadásukkal.

– „A cél mindig ugyanaz, hogy adjunk egy ajándékot. Megháláljuk a gyerekekkel együtt azt a sok szeretetet és jóindulatot, amit kapunk a városlakóktól. A másik cél, hogy a gyermekeket segítő alapítványnak bevételt szerezzünk” – mesélte az előadások végén Földi Edina, azt is hozzátéve, az idei igazán különleges év, mert egy pályázat keretében a Klebelsberg Központ támogatásával ún. tudásmegosztást hajtottak végre, hat település pedagógusai számára tették betekinthetővé a mesejáték összetett alkotómunkájának folyamatát.

– „Ez egy olyan mesejáték volt, ami mindannyiukhoz közel áll, örömmel játszották a tanulók, hiszen az Arthur és a villangók népszerű rajzfilmsorozat” – fogalmazott az oktatási intézmény vezetője, a hosszú próbákra, a tervezés időszakára, a ruhák, díszletek készítésére is visszaemlékezve.

Arról is szívesen mesélt, hogy az iskola régi, megszokott hagyományaként a szöveges szereplők a felsősökből kerülnek ki, az alsósok a tánccal, illetve alsósok és felsősök közösen az énekkari szerepléssel járulnak hozzá a mese előadás sikeréhez. Mint mondja, ez hatalmas nagy munka, ami minden évben teljes tantestületi hozzáállást kíván. A díszletek, jelmezek tervezése, elkészítése is aprólékos feladat, amiben a szülők is óriási segítséget nyújtanak, a büfében vásárolható finomságok elkészítése mellett.

– „Arra törekszünk az alapítvány bevételének gyarapításán túl, hogy megmutassuk az összetartozást. A legkisebbektől a legidősebb tanulókig mindenki érti az előadás üzenetét: úgy adunk ajándékot, hogy a legbensőbbünket adjuk, a szeretetünket” – mondja mosolyogva Földi Edina, majd rámutat a mellette türelmesen várakozó gyerekekre, hogy inkább őket kérdezzem, fontosabb, hogy számukra mit jelent ez az egész.

Kérdeztük őket is! A mesejátékról készült kis riportfilmet valamint a mesejáték teljes felvételét ezúton ajánljuk nézőink figyelmébe a Martfű Média facebook oldalán.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város