Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A Tisza élővilágának emléknapja

„2000. január 30.-án a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer m3 cianid és nehézfém-tartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol 40 km hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le.

E szomorú nap „emlékeként” február 1.-jét (ekkor ért a ciánszennyezés a Tisza magyar szakaszára) a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánították. Ez alkalomból a Klímabarát Települések Szövetsége az idei megemlékezését városunkban tartotta egy szakelőadás keretében.

Témája „A Tisza-folyó, mint élőhely” címet viselte, és az előadója Monoki Ákos volt, a Közép-Tisza-Jászsági Természetvédelmi Tájegység vezetője. A vetítéssel színesített tájékoztatójában a Kárpát-medencében található vizes élőhelyek, folyóink és élőviláguk fontosságáról beszélt.

A szép számú érdeklődőnek bemutatta a területek jellegzetes, néhány esetben egyedülálló növény- és állatvilágát. Beszélt azok igényeiről, a – szomorú – számbeli csökkenésükről, a legnagyobb problémákat okozó emberi beavatkozásokról és azok várható következményeiről. Hallhattunk és a képeken láthattunk a természetvédők munkájáról, eredményeikről és az erőfeszítéseikről. Céljuk, hogy unokáink ne csak képekről és filmekről ismerjenek majd jó néhány növény- és állatfajt, amelyek a kihalás felé sodródnak az emberi beavatkozások miatt, amit a természet egy idő után már nem tud kompenzálni.

Az előadás színes, érdekes voltát mutatták a feltett kérdések, sőt a program vége után is folytatott beszélgetések!

Köszönjük a Klímabarát Települések Szövetségének a rendezést, az előadónak a szép fotókat, a színvonalas mondanivalót! Örültünk, hogy besegíthettünk a szervezésbe!

Vinczéné Balogh Magdolna

Martfűi Városszépítő Egyesület

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város