Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Önkormányzati elismerések állami ünnepünkön

Martfű Város Önkormányzata augusztus 20-a tiszteletére minden évben elismerésben részesíti azokat a személyeket, közösségeket, akik Martfű városért, az itt élő és dolgozó emberekért tevékenykednek, vagy a maguk területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Az Önkormányzat által 2019. évben adományozott díjakat dr. Papp Antaltól, Martfű Város polgármesterétől vehették át az arra érdemesek.

Hatékony iskolai közösségteremtő munkája, a tudást értékként kezelő tevékenysége elismeréseként posztumusz „MARTFŰ VÁROSÉRT DÍJ” kitüntetésben részesült Molnár Dezső pedagógus, egykori általános iskolai igazgató.

Értékteremtő, példaértékű nevelő-oktató munkájukért, a város, a közösség érdekében végzett tevékenységükért „MARTFŰ VÁROSÉRT DÍJ” kitüntetést vehetett át a Martfűi József Attila Általános Iskola Nevelőtestülete.

Városunk közösségéért és hitéletének gazdagításáért végzett, az elvárhatón is túlmutató munkájukért „MARTFŰ VÁROSÉRT DÍJ” kitüntetésben részesült Kupai-Szabó Kornél és Kupai-Szabó Tímea.

Jelentős munkahelyteremtő tevékenységéért, városuk nemzetközi hírnevének öregbítéséért és meghatározó gazdasági szerepéért „MARTFŰ VÁROSÉRT DÍJ” kitüntetést vehetett át a Rigo Szerszám- és Formakészítő Kft.

Martfű Város Önkormányzata posztumusz „MARTFŰ VÁROS PEDAGÓGIAI, NEVELÉSI DÍJA” kitüntetést adományozott a Martfűi Cipőipari Szakközépiskolában végzett kimagasló fizikatanári tevékenysége, magas szintű kutatómunkája és fizika tankönyvek írása szakmai munkájának elismeréseként Arany Tóth László fizikatanárnak.

Több évtizedes kimagasló pedagógiai tevékenységéért „MARTFŰ VÁROS PEDAGÓGIAI, NEVELÉSI DÍJA” kitüntetést vehetett át Döbreiné Deli Erzsébet középiskolai tanárnő.

A hivatásában és a környezetvédelmi nevelésben évtizedek óta végzett munkájáért „MARTFŰ VÁROS PEDAGÓGIAI, NEVELÉSI DÍJA” kitüntetésben részesült Kávási István Mihályné Törőcsik Marianna óvodapedagógus.

Zenei munkássága elismeréseként „MARTFŰ VÁROS KULTURÁLIS, MŰVÉSZETI DÍJA” kitüntetést vehetett át Leczó Szilveszter zeneművész, az „Ismerős arcok” zenekar billentyűse.

Művészi pályája, szakmai elhivatottsága elismeréseként „MARTFŰ VÁROS KULTURÁLIS, MŰVÉSZETI DÍJA” kitüntetésben részesült Sülyi Károly énekművész.

Sok évtizedes lelkiismeretes munkája alapján az Önkormányzat „MARTFŰ VÁROS KÖZSZOLGÁLATÁÉRT DÍJ” kitüntetést adományozott Kürtiné Oravecz Éva egészségügyi szakápoló részére.

Kimagasló ifjúsági és veterán sporteredményei valamint példamutató életpályája alapján „MARTFŰ VÁROS SPORT DÍJA” kitüntetést vehetett át Horváth Dezsőné egykori atléta, volt ifjúsági válogatott.

Példamutató labdarúgó pályafutása, sportszerűsége, nevelő munkája és edzői tevékenysége elismeréseként „MARTFŰ VÁROS SPORT DÍJA” kitüntetést vehetett át Kardos Mihály volt labdarúgó és sportedző.

A város közösségéért végzett önzetlen tevékenységéért Martfű Város Önkormányzata „ÖNKORMÁNYZATI ELISMERŐ OKLEVELET” adományozott Szilágyi Imre vállalkozó, a Szil-Trade Kft. társtulajdonosa részére.

Közösségfejlesztő, városszépítő és környezetvédelmi, pedagógiai munkája alapján „ÖNKORMÁNYZATI ELISMERŐ OKLEVELET” vehetett át Vinczéné Balogh Magdolna, a Városszépítő Egyesület elnöke, a városi Civil Kerekasztal vezetője.

40 éves művészeti munkájáért, szakmai elhivatottságáért, mely érték városunk közössége számára, „ÖNKORMÁNYZATI ELISMERŐ OKLEVÉLBEN” részesült a Martfű Városi Nőikar közössége.

Művészeti tevékenységük és a közelmúltban elért „Nívódíjas Együttes” minősítésük alapján „ÖNKORMÁNYZATI ELISMERŐ OKLEVELET” vehetett át a több mint 60 éves múlttal rendelkező Martfű Néptáncegyüttes, Martfű város legrégebbi kulturális közössége.

Példaértékű sportkarriere elismeréseként „ÖNKORMÁNYZATI ELISMERŐ OKLEVELET” vehetett át Petróczki Magdolna erőemelő világbajnok sportoló.

Az ugrókötél sportágban elért kiváló eredményeikért „ÖNKORMÁNYZATI ELISMERŐ OKLEVÉLBEN” részesültek Cuczor Zsuzsa és Papp Orsolya ugrókötél világbajnok sportolók.

Az önkormányzati díjátadást követően, öt évtizede átvett pedaógiai diplomája és példa értékű oktató-nevelő munkája elismeréseként Kardosné Kiss Aranka volt pedagógus vehette át aranyoklevelét dr. Papp Antal polgármestertől.

Az önkormányzati elismerésekhez szívből gratulálunk!

Herbály Jánosné

Tovább a 2019.08.20 - Augusztus 20. - Városi ünnepi megemlékezés képgalériához>>>

Tovább a 2019.08.20 - Augusztus 20. - Városi ünnepi megemlékezés
(Fotó: Czinege) 
képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város