Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Jön a Karácsony, megérkeztek a gyermekrajzok!

A Martfűi Városszépítő Egyesület „ajándékaként” 5. éve töltik itt a karácsonyt azok a gyermekrajzok, amelyeket a Város- és Faluvédők Szövetsége felhívására készítenek a gyerekek szerte az országban, Kazincbarcikától Sümegig, Nyíregyházától Kiskunhalasig, Szombathelytől Martfűig, Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért címmel.

A beküldött több mint kétezer alkotásból neves zsűri válogatja ki a legjobbakat, amelyek aztán országos körútra indulnak. Így lehetőségük van a gyerekeknek és a kiállításra őket elkísérő tanároknak, hogy láthassák más településen élő gyerekek munkáit, ötleteket merítsenek azokból.

Decemberben, tehát Karácsonykor mindig Martfűn ünnepelnek a díjazott alkotások, köztük a martfűiek is. Öröm, hogy évről-évre vannak országos díjazott rajzok is azokból, amelyeket a Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész által vezetett helyi zsűri válogat ki, a Városszépítő Egyesület pedig díjaz, jutalmaz.

A rajzok a Művelődési Központ emeleti Galériáján tekinthetők meg 2020. január 10-ig.
Javaslom, nézzék meg minél többen! Szépek, kreatívak, színesek, ötletesek az idei rajzok is.

Vinczéné Balogh Magdolna
elnök

Martfűi Városszépítő Egyesület

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város