Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Tanulmányutakon a Martfűi Városszépítő Egyesület

Kis NEA (Nemzeti Együttműködési Alap), ahogy civilszervezetek emlegetik a 2019-ben bevezetett új pályázati formát. Kipróbáltuk, nekünk bevált. Tervünk volt, hogy megismerkedjünk más települések – a mi profilunkba illő – civil szervezeteivel, tapasztalatszerzés céljából.

Olyan városokat kerestünk, ahol jelentős civil összefogás eredményeként sok – hozzánk hasonló nagyságú egyesület működik. Kíváncsiak voltunk, ők hogyan kötődnek a városhoz, tevékenységükkel mennyire kapcsolódnak be a lakosság vagy egyes intézmények életébe. Milyen támogatásban részesülnek az önkormányzat részéről, azt milyen feltételek mellett kapják? Vannak-e feltételül szabott elvárások, vagy az egyesületek a saját alapcél szerinti tevékenységükhöz igazított munkaterveket alkotnak meg, aminek „elfogadása” esetén az önkormányzat automatikus támogatást ad bizonyos témákhoz a település költségvetésében meghatározott összegig, stb.

Három településen jártunk. Karcag, Szentes, Csongrád. Mindenhol találkoztunk civil referensekkel, civilszervezetek tagjaival vagy képviselőivel, akiknek feltehettük kérdéseinket, beszélgethettünk a tapasztalataikról, programjaikról. Emellett a martfűi gyakorlatot is megismertettük velük.

Összességében elmondhatjuk, hogy „ahány ház, annyi szokás”. Ami – természetesen – minden településen azonos: A képviselő-testület a város költségvetésében meghatároz egy összeget a civilek támogatására, amelyet aztán a beérkezett pályázatok alapján – előbb bizottsági szinten – ők osztanak szét, figyelembe véve, hogy melyik egyesület milyen célra kér támogatást.

Ott, ahol a képviselők egyéni kerettel rendelkeznek, jobban érvényesül egy-egy közösség érdekérvényesítő képessége, de nagyobb településről lévén szó (több képviselő), megoszlik az egyéni támogatás az egyesületek között.

A civil szervezetek viszonzásként – profiljuknak megfelelően – elsősorban a városi rendezvényekbe kapcsolódnak be, azok szervezésében és lebonyolításában veszik ki részüket, véleményeznek kisebb városképi elképzeléseket.

Összehasonlítva a „hazai” gyakorlattal megállapíthatjuk, hogy önkormányzatunk nem vall szégyent azzal a gyakorlatával, ahogyan a civilszervezeteket támogatja.

A tanulmányutak második része a városok nevezetességeinek megismerése volt. Ezzel sikerült az év közben – nem kevés – elvégzett munkát kompenzálni.
A fotók egy-egy település megbeszélésén készültek.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a Miniszterelnökség által létrehozott  Nemzeti Együttműködési Alap, amely a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül bonyolítja a civilszervezetek pályáztatását, nekünk sikert hozott 2019.-ben. 

Vinczéné Balogh Magdolna

elnök

Civil Kerekasztal vezető


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város