Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A tárlat a martfűiek közös életét mutatja be – Czinege József fotó- és fotótörténeti kiállítása

„Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb”. Ezzel a címmel indult útjára Czinege József fotó- és fotótörténeti kiállítása 2020. január 16-án a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtárban.

Kiváló válogatás az alkotó gyűjteményéből. S hogy mi mindent láthatunk? Az életünket finom érzékenységgel, harmóniával ábrázolva – hangzott el a tárlatmegnyitón.

Czinege József része a martfűi családoknak, hiszen minden örömteli pillanatot, ünnepet megosztanak vele és az ő fényképezőgépével – mondta Asztalosné Kocsis Enikő, üdvözölve a vendégeket, kiemelten az alkotót és családtagjait, valamint Molnár Arankát.

– S hogy mi jut eszünkbe a képekről? – Megigézően szól az exponált időről, a pillanatnyomatokról vagy a rabul ejtett időről és a fotótörténeti emlékekről – tette hozzá kulturális intézményünk vezetője.

A megnyitóünnepség a Kossuth úti Nyugdíjasklub Népdalkörének repertoárjával indult, majd Sülyi Károly nóta- és operetténekes előadását is hallhatta a közönség.

Molnár Aranka, a SZSZC Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiuma igazgatója Korniss Péter időtálló szavaival kezdte megnyitógondolatait. – „A ’fényképez’ szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: ’megörökít’. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tünékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük, ami volt.”

A kiállításon keresztül Czinege József igencsak hat az érzékszerveinkre, érzelmeinkre, megállásra, elgondolkodásra késztet, emlékeket tár elénk. Az alkotó több évtizedes fotográfusi gyakorlattal készíti fényképeit, hiszen már gyermekkorában elkötelezte magát az élet megörökítése mellett.

A legnagyobb teret a fantasztikus tájképek fogják át. S mi is lehet a tájból Józsi ihletője? A lakóhelyünk: A Tisza minden időben, télen a Tisza, virágzáskor, a csodálatos búzaföld, Martfű nélkülözhetetlen növénye az aranysárga napraforgó, a városi parkok verőfényben, hófödte időben, galambok rebbenése a mályvaszínű lombkoronában, a védett baglyaink a gesztenyefasorról – sorolta a tárlatot megnyitó Molnár Aranka.

De Czinege József nem csupán az alföldi táj, a Tisza, a Gesztenye sor és a közösségek fotósa, hanem a családok fotográfusa is. A családi és portréfotózás bizalmi viszonyt igényel. Az alkotó az egyéniséget, egyediséget mutatja meg, kreatív ötleteket felhasználva.

Az elmúlt 25 évben neve összeforrt városunkban a fotózással, az ünnepeinkkel, a rendezvényeinkkel, a tájjal, az életünkkel.

A martfűiek közös életét bemutató tárlat február 10-ig tekinthető meg a városi művelődési intézmény emeleti kiállítótereiben.

Székács Szidónia

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város