Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Martfű további fejlesztésére és a helyi közösség erősítésére törekszik az önkormányzat – ÉVINDÍTÓ BESZÉLGETÉS DR. PAPP ANTAL POLGÁRMESTERREL

Az elmúlt év őszén alakult, új képviselő-testület első költségvetésén már dolgoznak Martfű Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának munkatársai. Az önkormányzati választást követően megismerhettük dr. Papp Antal az újabb ötéves önkormányzati ciklusra vonatkozó terveit, elképzeléseit. Városunk polgármesterét most a 2020-ban az önkormányzat előtt álló kihívásokról, az önkormányzati rendszer folyamatos változásáról, a helyi adóbevételek várható alakulásáról, a város idei pénzügyi és fejlesztési lehetőségeiről kérdeztem.

- Az utóbbi években önkormányzati feladatok sorát vették át a kormányhivatalok, ahol hivatalos ügyeink egyre nagyobb részét intézhetjük (a helyi okmányiroda sem az önkormányzat keretében működik). A szakképzés, a középiskolai képzés szervezésének, a kórházak és az általános iskolák működtetésének állami átvállalása is ezt az irányvonalat célozzák.

- Egy furcsaság van ebben: elvisznek feladatokat, pl. a gyermekvédelem terén a kormányhivatalokhoz, amelyek egy része mégis, megkeresésben visszajön az önkormányzathoz, hisz itt vannak a problémák, nem Szolnokon. Itt kell az ügyintézőnek kimenni a családdal beszélni, majd ezek tartalmát megküldik a Kormányhivatalnak. Jellemzően a munkavégzés itt folyik, igaz, a határozatokat nem mi hozzuk meg.

Az okmányiroda itt működik, szó volt a későbbi bővítéséről is, de már évek óta nem az önkormányzathoz tartozik. Telefonon sem tudjuk kapcsolni, külön számon, vonalon érhetőek el, és más munkarendben is dolgoznak, mint az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal.

- Az egységes digitális önkormányzati ügyviteli rendszer (ASP) révén a Magyar Államkincstár (MÁK) minden önkormányzati adathoz hozzáfér. Martfű önkormányzatának gazdálkodására milyen hatással van az ASP bevezetése, az önkormányzati adatok teljes körű átadása?

– Az ASP rendszer a tavalyi évben önkormányzatunknál is bevezetésre került. Az egységes önkormányzati, inkább úgy mondom állami rendszerre történő átállás központi követelmény volt. Mindenütt ezt használják, az iktatástól kezdve a könyvelésig és az adónyilvántartásig. Bármilyen önkormányzati adatra, ami ebben a rendszerben van, központilag rálátnak, ellenőrizhetik azokat.

Lehet, hogy ellenőrzés szempontjából ez egyszerűbb. Nekünk azonban nem volt egyszerű, mert sokkal jobb, nagyobb tudású és hatékonyabban kezelhető programmal dolgoztunk eddig. Az új program használata több munkát igényel, és pont a munkaerővel van gond az önkormányzatoknál is. Főleg a fizikai állományból hiányoznak dolgozók, de lehetnek problémák más területeken is, hisz egyre kevesebb az ezekhez a rendszerekhez értő szakember.

- Az önkormányzati  hivatalokban és egyes háttérintézményekben dolgozók a mai napig nem kaptak központi béremelést. A köztisztviselői illetményalap összege a Pénzügyminisztérium közlése szerint 2020-ban sem változik, de az önkormányzatoknak lehetőségük van saját forrásból emelni.

– Ez egy összetett kérdés. Külön kell venni a polgármesteri hivatalban dolgozókat, ők 24-en köztisztviselők. A köztisztviselői illetményalap 12 éve nem emelkedik. A fele állomány már minimálbéren vagy garantált bérminimumért dolgozik önkormányzatunknál is. Az illetményalapot emelhetik ugyan az önkormányzatok, ha olyan adóerőképességgel rendelkeznek.

A közalkalmazottaknál, az önkormányzati intézmények dolgozóinál látjuk, hogy megosztó politikát folytatnak, egyes szakágakat kiemelnek, és azokat különböző mértékben eltérítik az illetményalaptól. A kulturális ágazatban kulturális pótlék, a szociális ágazatban szociális pótlék jelenik meg. Az óvónők fizetését is rendezték évekkel korábban. Közülük többen most nyugdíjba vonulnak. Sajnáljuk, meg örülünk is neki, hogy a hölgyek negyven év munkaviszonnyal, erejük teljében elmehetnek nyugdíjba, de jó szakembereket veszítünk így el. A Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központnál a szociális részen kapnak állami kiegészítést, de az önkormányzati intézmény Településüzemeltetési Ágazatának (volt TESZ, később nonprofit kft) dolgozóinál, fizikai állományban, semmilyen központi kiegészítő pótlék nincs. Ha nem térítenénk el valamilyen szinten a béreiket, akkor szinte mindenki minimálbéren, garantált bérminimumon dolgozna.

Számításaink alapján jelenleg az önkormányzat 116 dolgozójának közel fele, 57 fő minimálbéren (garantált bérminimumon) dolgozna a hivatalos illetményalap vagy a közalkalmazotti besorolása szerint.

Jellemzően fiatalok nem nagyon vannak már, és különösen fizikai állományban egyre kevesebben szeretnének az önkormányzatnál dolgozni.

– Martfű azon települések közé tartozik, ahol, saját forrásként, jelentős adóbevételek is hozzájárulnak a helyi döntések megvalósításához. 2020-ban mekkora helyi adóbevétellel számolhat az önkormányzat?

– Azt már tudjuk, hogy az egyik legnagyobb adózó több adót fizet az idén, a sörgyár viszont valamennyivel kevesebbet, mint a tavalyi évben. Az adóbevételeink minimálisan, de folyamatosan nőnek, úgy, hogy évek óta nem volt helyi adóemelés, és az idén sem kívánunk élni ezzel a lehetőséggel. Más forrásokból próbálunk bevételeket szerezni.

- Az adóbeszámítás mértéke, az önkormányzat adóerőképessége miatt jelentős összeget tart vissza a központi költségvetés az általános támogatásként az önkormányzatot megillető összegből. A szolidaritási hozzájárulás tovább csökkenti az állami finanszírozást.

– Ez az évekkel ezelőtt bevezetett elvonás komoly problémát jelent az önkormányzatunknál. A feladatfinanszírozás összege jelenleg kb. 180 millió forint, de egyetlenegy fillért nem kapunk a település adóerőssége miatt. A szolidaritási adó terén befizetők is vagyunk, olyan 30 millió forinttal, és lehet, hogy ez a szám még emelkedni fog. Van olyan cég, ami feltölt ilyenkor rendszeresen, aztán meg vissza is igényli májusban ugyanazt az adóösszeget, ami az adóbevétel szempontjából zavaró tényező.

Az adónövekedésből nem feltétlenül látszik, de más visszajelzésekből tudjuk, hogy a városban letelepülő cégek többsége elégedett az itteni munkaerővel és a munka mennyiségével is.

Martfű térségi pozíciója erősödik, várhatóan városunk veszi át a Tiszazugi kistérség településeinek vezető szerepét.

– Javában zajlik a 2020. évi pénzügyi terv előkészítése. Az előző évek nagyszámú támogatott vagy saját erős önkormányzati beruházásait követően, milyen nagyobb beruházásokra, fejlesztésekre számíthatunk az idei évben?

– Február végére befejeződik az új játszótér építése a Munkácsy úti Óvodán belül, 30 millió forint fölötti nettó értékben. A sok eszközzel, nagy játékkal felszerelt, gumiszőnyeges ütéscsillapítással rendelkező játszótéren a megnövelt csoportszám mellett is el fog férni minden óvodás.

Bízom benne, hogy a városi nagy játszótéren elkezdődik az idén a gördeszka pálya kiépítése is. Folytatni akarjuk a temető kerítésének a felújítását. Tervezés alatt van a temetőtől Zsófiába egy kerékpárút kialakítása, remélhetőleg ez is elkezdődik az idei évben. Megvalósítás előtt áll a Coop Abc melletti parkoló felújítása, útkialakítással, parkoló bővítéssel. Májusig el kell kezdődnie a Béke út felújításának. Gondolkodunk a Nefelejcs utca és az ott körbezárt emeletes házak területén parkolók kialakításában is.

Új építési telkek közművesítésébe fogunk, első körben az óváros déli, a Kossuth úttól a vasútig terjedő részén, itt folyamatban van a belvízelvezetés, az ivóvíz-, a szennyvíz- és az elektromos hálózat tervezése.

A közvilágítási rendszer felújításának kezdése februárra várható. A közbeszerzés kiírásától függően, remélem, hogy nyáron már élvezhetjük az új közvilágítás áldásos hatását. Jelentős megtakarítást eredményez a városnak, javulni fog a közvilágítás színvonala, és sok új helyre is telepítünk világítást. Martfűn már most is LED-es rendszer működik pl. Zsófiában, a sportpályánál a Strand úton, és a Gesztenye sor egy részén is LED-es világítást szereltettünk fel, próbaképpen, hogy hogyan működik.

Pályázatot adtunk be az idősek nappali ellátására szolgáló épület bővítésére. Ez a 180 millió forintos beruházás alapja lenne az idősek otthona kialakításának is, hisz azok az intézmények szorosan kapcsolódnának egymáshoz.

Pályáztunk a garzonlakások felújítására, de a pályázat várható eredményétől függetlenül, elkezdtük az épület felújítását, a tető szigetelését.

– Körvonalazódnak-e további pályázati lehetőségek?

– Utolsó körben várhatóan megnyitásra kerülnek a Vidékfejlesztési és TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázatok is, amelyekben eddig Martfű nem szerepelt túlságosan jól, mi sok pályázatot ezeken nem nyertünk.

A Magyar Falu Program mintájára, az idei évben várható a Magyar Kisváros Fejlesztési Program elindítása. 2020-ban pályázatok indulnak kisvárosok részére, amelyek 180 települést, köztük Martfűt is érintenék. Az eddigi információk szerint évi 300 milliárdos keretet szán a kormány erre a célra, ami hatalmas összeg, komoly fejlődés alapja lehet.

-  Polgármesteri programodban hangsúlyosan szerepel egy olyan településkép kialakítása, amelyben minden martfűi állampolgár megtalálja majd a számára legkedvezőbb feltételeket.

– Arra törekszünk, hogy Martfű kulturális, bolthálózat és más szempontokból is élhető kisváros legyen. Ennek az alapjai már messze-messze megvannak. Visszahoztuk a szórakoztatásba a Művelődési Központot, öt éve hivatalosan is működik a múzeum, és négy éve a mozi is újraindult. Minden rendezvény, így a Kolbásztöltő és az ÖrökZöld Fesztivál is az önkormányzat, a Művelődési Központ szervezésébe került. Helyben megtalálhatók a szórakozási lehetőségek, jó iskoláink, jó óvodáink vannak, jó az infrastruktúra. Hamarosan az utolsó önkormányzati épületek felújítása is megtörténik.

A fejlődés legnehezebb, de egyben legfontosabb elemeként, a munkahelyteremtés szintén kiemelt része a programnak.

- A munkahelyek terén valóban nagyon nehéz előrelépni, hisz egy-egy nagyobb vállalkozást a városba hozni, nem egyszerű feladat. De erre is van törekvés. Kialakítottuk az új ipari park helyét, és több földterületet is vásárolt az önkormányzat az előző öt évben, amit folytatni akarunk. A telekosztást is azért tudjuk megkezdeni, mert bővítettük a földterületeinket. Most már van földünk, tudjuk az infrastruktúrát bővíteni, tudjuk, hogy merre akarunk haladni.

- Az egységes és előremutató közösségi szellem megvalósítását is célként fogalmaztad meg.

- Martfűn mindig fontos volt a közösségi élet, hisz a Tisza Cipőgyár annak idején összefogta a közösségeket, a sportéletet és minden egyebet ilyen téren. Időközben a martfűi önkormányzat vette át ezt a szerepkört. Összefogja a sportegyesületeket, elég jelentős összeggel támogatva a sportközösségeket. A lakosságszámhoz viszonyítva, megyei és országos szinten is az egyik legmagasabb a helyi sporttámogatás. Azt is hozzátenném, hogy itt nem csak egy-egy kiemelt sportágat, hanem minden sportágat próbálunk támogatni. Sajnálatos, hogy egyik-másik sportágban az utánpótlás nevelése nehéz.

A helyi civilszervezetekkel is nagyon jó kapcsolata van az önkormányzatnak. Közel negyven civilszervezet működik Martfűn, amelyeket próbálunk bekapcsolni a közösségi rendezvényeinkbe. Gondolok itt a legközelebbi, márciusi Kolbásztöltő Fesztiválra, ahol már most is sok jelentkező van.

A városi rendezvényekhez újabb sátrakat vásároltunk, és a sörpadok számát is bővítettük, hogy minél többen részt tudjanak venni a martfűi fesztiválokon vagy főzhessenek május 1-jén. Örülök, hogy évek óta folyamatosan nő a jelentkezők száma, és bízom benne, hogy az idei évben is jól tudunk együtt szórakozni, jól érzi majd magát ezeken a rendezvényeken a város közössége! Ezzel kívánok Martfű minden lakójának boldog és eredményes új évet!

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város