Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Pályázati kiírás civil szervezetek önkormányzati támogatására

A helyi civil szervezetek 2020. évi támogatására pályázatot írt ki Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A pályázat kiírásáról a február 27-i ülésén döntött a testület. A pályázatok benyújtásának határideje 2020. március 31., 16 óra.

A civil szervezeteknek nyújtható támogatásokról szóló önkormányzati rendelet alapján a képviselő-testület minden év március 15. napjáig pályázatot ír ki a civil keret felosztására.

Az önkormányzati támogatás célja a helyi civil szervezetek működésének, a közösség érdekében végzett közcélú tevékenységének elősegítése, a civil szervezetek öntevékenységre épülő szakmai, szociális, egészségügyi, szabadidős programjai, környezetvédelmi, kulturális, művészeti és ifjúsági rendezvényei, pályázati céljai megvalósításának támogatása.

Pályázat alapján a civil szervezetek részére támogatás nyújtható működési kiadásaik finanszírozásához, rendezvényeik, programjaik megvalósításához, pályázataik önrészének biztosításához, a hazai és nemzetközi kapcsolataik ápolásával, működtetésével összefüggő kiadásaik fedezésére.

A képviselő-testület a civil szervezetek támogatható tevékenységei, kiadásai közé sorolta kiemelten:

- a 2020. évi ünnepi városi programokhoz (május 1., augusztus 20., Mindenki Karácsonya), valamint a település 70. évfordulójához kapcsolódó, civil szervezetek által szervezett rendezvények lebonyolításához, a városi ünnepségek programjai megvalósításához köthető, azt elősegítő tevékenységükkel összefüggő kiadásaik finanszírozását, valamint

- a civil szervezetek által benyújtott vagy benyújtandó, működésük feltételeinek fejlesztését, alapító okiratukban meghatározott céljaik megvalósítását elősegítő, más szervek által meghirdetett pályázatokra vonatkozó pályázati önerő biztosítását,

- a civil szervezetek szervezett programja keretében rendszeresen megvalósított környezet- és városszépítési célú közterületi virág- és növényápolási, gondozási akciók lebonyolításával összefüggő kiadásaik finanszírozását.

A támogatás a civil szervezetek 2020. január 1-től december 31-ig, a pályázati célok között részletezett tevékenységének gyakorlásához, programjainak megvalósításához nyújt egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, elszámolási kötelezettséggel.

Pályázatot a Martfű város közigazgatási területén működő, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény alapján, Magyarországon nyilvántartásba vett civil szervezet, civil társaság nyújthat be.

Pályázatot az önkormányzati rendelet szerinti pályázati adatlapon, a pályázati felhívásban megjelölt mellékletekkel együtt lehet benyújtani, Martfű Város Polgármesterének címezve, az átvételt igazoltatva személyesen, vagy ajánlott postai küldeményként. Pályázati adatlap beszerezhető a Polgármesteri Hivatalban vagy letölthető az önkormányzati honlapról.

A pályázatokat 2020. március 31-én 16 óráig lehet benyújtani, személyesen a Martfűi Polgármesteri Hivatal I. emelet 118. irodájában, postai úton a Martfű Város Önkormányzata 5435 Martfű, Szent István tér 1. címre.

A pályázatokat az Oktatási, Művelődési, Sport, Civil- és Egyházi Kapcsolatok Bizottsága véleményezi, a támogatás odaítéléséről a képviselő-testület dönt a pályázat benyújtási határidejét követő soros ülésén.

A támogatásban részesített szervezettel az önkormányzat támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötését követően a támogatás kedvezményezettjének neve, a támogatás összege és a támogatási cél Martfű város hivatalos internetes honlapján közzétételre kerül.

A pályázattal kapcsolatos egyeztetés ügyében a Polgármesteri Hivatalban Hegedűsné Blaskó Anikó aljegyzőt lehet keresni, ügyfélfogadási időben személyesen, vagy az 56/450-222-es telefonszámon.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város