2017

Önkormányzati elismerő oklevelek és a „Martfű Város Sport Díja” elismerés átadására is sor került a 2017. évi Sportdíj átadó gálán, december 11-én. Önkormányzati elismerő oklevelet és pénzjutalmat vehetett át Arlett Vanda, Balanescu Liliána és Hornyák Döme. A legmagasabb önkormányzati sport elismerést, Martfű város sport díját 2017. évben Iglódi Gergőnek ítélte a képviselő-testület.
Egy nemzet köszönheti ma létét Szent Istvánnak” – Önkormányzati elismerések állami ünnepünk alkalmából. Augusztus 20. több szempontból is ünnep nekünk, magyaroknak, éljünk bárhol is a világban. Ezen a napon Szent István államalapító királyunkra emlékezünk, a keresztény magyar állam megalakulását ünnepeljük, és az új kenyeret, az aratás végeztével, nemzetiszín szalaggal átkötött kenyérrel kifejezve, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.
Városunk köztisztviselőit, a szociális és egészségügyi területen dolgozókat, a városüzemeltető technikai munkatársakat és a közétkeztetésben dolgozókat köszöntötték Martfű önkormányzati vezetői a 2017. június 30-án, pénteken megtartott Város Ünnepi Megemlékezésen
Pedagógusnap alkalmából 2017. június 2-án ünnepélyes megemlékezésen köszöntötték Martfű elöljárói városunk pedagógusait, óvodapedagógusait, tanítóit, tanárait, tiszteletüket díjak, elismerések átadásával is kifejezve e hivatás élenjáró martfűi képviselőinek.
Városunkban már több éve hagyomány, hogy a Magyar Kultúra Napján Martfű Város Önkormányzata dísz plakett adományozásával köszönti azokat, akik városunk kulturális életében kimagasló munkát végeztek. A díjak 2015. évtől új tartalommal bővülve ”Martfű Város Kulturális és Művészeti Díja” néven kerülnek adományozásra.