Valami Amerika Martfű Sámli Bálján

A Martfűi József Attila Általános Iskola több mint két évtizedes, pontosan 23 éves hagyománya folytatódott az idei Sámli Bálon, 2017. április 8-án. A „Boldog gyermekekért” alapítvány javát szolgáló népszerű martfűi rendezvény a tantestület és a szülők közös szervezésében gondoskodott az est élményeiről, a vendégek szórakozásáról, ezúttal „Valami Amerika” címmel.



Az emlékezetes iskolai ünnep főszereplői, a nyolcadikos tanulók keringőtánca nyitotta a színpadi műsorok sorát, a teltházas közönség előtt bemutatva a 2016-2017-es tanév végzős diákjainak búcsúkeringőjét. A három osztály táncának meghitt pillanataiban szülők, hozzátartozók gyönyörködhettek.

A búcsúzást, az általános iskolai esztendők végét jelképezte a szülőkkel eltáncolt keringő is, mely minden Sámli Bál megható eseménye.

Az iskola tanulói is aktívan bekapcsolódtak a szórakoztatásba, így a Martfűi-Gát Tálent zenés táncos produkciói és az iskolai énekkar előadása is a bál színes repertoárját bővítette.

Az éjszakába nyúló táncos estéhez a Smart Jazz Zenekar szolgáltatta a zenét, aki pedig inkább a játékot választotta, azt a Last Vegas Casino várta.

Ha Valami Amerika, akkor az ételek, italok is e mottó jegyében várták a vendégeket a McMartfű és a School Burger King kínálatával.

Tombolatárgyak hosszú sora árulkodott az iskola alapítványát segítő helyi magánszemélyek, vállalkozások támogató szándékáról, mint ahogyan a bál rendezésében, lebonyolításában, a keringő táncok felkészítésében résztvevő tanárok és a szülői munkaközösség aktív tagjai is a bál sikeréért, a gyerekek öröméért fogtak össze.

A Martfűi József Attila Általános Iskola szülők, nevelők bálja a kezdetekben kitűzött céljait  követve immáron 23. alkalommal adhatott maradandó, szép emlékeket végzős tanulói számára, bevételével segítve az iskola alapítványának nemes céljait is.

Az iskola intézményvezetője, Földi Edina és az alapítvány kuratóriumi tagjai köszönetüket fejezik ki a bál lebonyolításában részt vállaló valamennyi segítőnek, támogatónak, és minden vendégnek, aki jelenlétével járult hozzá a Sámli Bál sikeréhez.

 

„Úgy volt minden, mint 23 éven keresztül, úgy volt minden, ahogyan Ő szerette volna.”

Magyar Mária

Tovább a képekhez ›››